2018. július 19. - Elília

Közeledünk

2018. március 24. Szerző: Rózsa Misi
Folytatódtak az U21-es labdarúgó Európa bajnokság selejtezői. A magyar válogatott ebben a körben Ciprus csapatát fogadta itthon.

 

Az első félidőben mindössze 8 perc kellett a remek formában játszó magyar csapatnak ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést. Aztán az első félidő közepén, újabb találatunk által növelni is tudtuk az előnyünket. Nagyon taktikus, kifejezetten látványos focival sikerült az ellenfél fölé kerekedni az első perctől kezdve. Mi irányítottuk a játékot, magabiztosan birtokoltuk többet a labdát, fegyelmezetten védekeztünk és nagyon ötletes támadások sorát vezettük, és igen sokszor sikerült kapura is lőnünk a labdát.

A második félidőben már kicsit többet volt ellenfelünknél a labda, ennek ellenére is egyértelműen megmaradt a magyar fölény a játékban. Rengeteget lőttünk a kapujukra. A 49. percben már három gólos volt az előnyünk és utána is sorra jöttek a helyzeteink, sokszor csak a szerencse mentette meg vendégeinket az újabb találattól. De a 75. percben már az sem segíthetett rajtuk, így az újabb magyar gól ki is alakította a 4-0-s fölényes magyar győzelmet.

Magyarország a 6. csoportban küzd a továbbjutásért. A csoport állása:

Belgium 14 ponttal
Magyarország 11 ponttal
Svédország 8 ponttal
Ciprus 6 ponttal
Törökország 5 ponttal
Málta 0 ponttal

Az előttünk álló belgák egy mérkőzéssel már többet játszottak, mint mi. Mivel nekünk jobb a gólarányunk, ezért ha a következő körben nyerni tudunk, akkor meg is előzhetjük őket a tabellán. Igaz nagyon kell figyelnünk a nyakunkba lihegő svédekre is, mert nekik úgy van 8 pontjuk, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint mi.

Március 26.-án Magyarország csapata a jelenlegi csoportelső Belgium otthonába fog pályára lépni és nem lesz könnyű dolga, de ha ezt meg tudja oldani, nagyot léptünk előre a továbbjutás érdekében. Egy nappal később a minket követő svédek, Ciprusra fognak elutazni mérkőzésre.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook