2018. augusztus 18. - Ilona

Krueger a jégen

2018. május 1. Szerző: Szele Tamás
Szerencsére nem Freddy Kruegerről van szó az Elm utcából, bár ki tudja, lehet még ebből is rémálom, hanem John Henry Kruegerről, a Phjongcshangban ezüstérmes amerikai gyorskorcsolyázóról, akinek öccse, Cole Krueger már két éve a magyar csapat tagja (igaz, az olimpiára nem jutott ki). Nos, mától John Henry is magyar színekben fog versenyezni.

 

Igen, minket erősít az ezüstérmes olimpikon, éspedig azért, mert Magyarország anyagilag sokkal nagyobb mértékben becsüli meg, mint amiről az Egyesült Államokban egyáltalán álmodhatott volna. Sőt, ezt a támogatást kérni sem merte volna Amerikában: Krueger az olimpiai második helyért 20 ezer dollárt (5,2 millió forint) kapott, pedig nálunk az ötszöröse lett volna a jutalma. Ráadásul évenként 28 ezer dollárt költött csak az edzéseire.

Azért vigyázzunk: ez nem csak Kruegernek jár, hanem minden győztes olimpikonunknak, nem „rá szabták” a jutalmat. Ha beleolvasunk a USA Todaynek adott interjújába, azért rájöhetünk, mi is hozta a Krueger testvéreket a Duna–Tisza közére.

Elsősorban az, hogy otthon többe került nekik a versenyszerű élsport, mint amennyit kerestek vele. „Mindig büszke voltam, ha az Egyesült Államokat képviselhettem a versenyeken, de sajnos anyagilag fenntarthatatlan helyzettel kellett szembenéznem. Ha folytatom a pályafutásomat, a családom csődbe jut” - mondta John Henry a lapnak. „Sajnos az Egyesült Államok Gyorskorcsolya Szövetsége képtelen megfelelő mértékben támogatni a versenyzőket”.

Tény, hogy a Krueger család már hosszú ideje feszült kapcsolatot ápolt a szakszövetséggel az anyagi természetű viták miatt: az olimpiai ezüstért kapott jutalmat is azonnal felemésztették az adósságok. Krueger azt is elmondta, hogy „Magyarországon olyan javadalmazást kapok, melyből nem jelent gondot megélni, lakni, öltözködni, megvásárolni a felszerelésemet anélkül, hogy adósságba verném magamat vagy a családomat. A válogatott csapat a világon bármelyikkel állja a versenyt – most izgatottan várom, mire leszek képes így, hogy megszabadultam a nyomasztó gondoktól.”

A teljes igazsághoz hozzátartozik az a levél is, amelyet az amerikai szakszövetség vezetősége részéről Ted Morris juttatott el a USA Todayhez, és amely kitér arra, hogy a Krueger testvérek nem voltak hajlandóak együtt dolgozni legalább hat edzővel, közöttük a nemzeti válogatott nemrég nyugalomba vonult mesterével, Anthony Barthellel sem. Az anyagi igényeiket „túlzottnak és nevetségesnek” minősítette, majd hozzátette: „Senkit sem kényszerítünk a csillagos-sávos mez viseletére. Szerintünk ez megtiszteltetés és kiváltság. Most csalódtunk, de fenntartjuk véleményünket: egyetlen versenyzőt sem tudunk négy évnél hosszabb ideig támogatni.”

Nos, a vita csúnya és kicsinyes: ha nagyon gyakorlatiasak akarunk lenni, azt kell mondanunk, a gyorskorcsolyázás nem olajkút, hogy direkt módon jövedelmezzen, de az a helyzet, hogy a sportfinanszírozás módozataival valószínűleg a szakszövetség inkább tisztában van, mint mi magunk lehetünk.

Mi csak remélhetjük, hogy John Henry Krueger meg fogja szolgálni a pénzét.

És tényleg megszabadul a szorító anyagi gondoktól, száguldhat szabadon a jégen.

Mert a gyorskorcsolya arról szól, hogy száguldjunk a jég hátán, nem arról, hogy megéljünk rajta.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook