2018. szeptember 19. - Vilhelmina

Kutyaszáncsata

2017. november 26. Szerző: Szele Tamás
Azt hiszem, az egyetlen közlekedési eszköz az emberi történelemben, amit soha nem használtak harci körülmények között, pont a kutyaszán. Mondjuk nehéz is lett volna – most azonban dúl a kutyaszán-csata, éspedig nem is a sikló járművek vívják, hanem a versenyzők – azért, hogy melyikük indulhasson a Fjällräven Polar versenyen.

 

Ja, hát így már érthető. Az ugyanis a helyzet, hogy habár a  Fjällräven Polaron együtt indulnak férfiak és nők, de a közép-európai országokból valamiért összesen egy ember indulhat (ami elég igazságtalan). Mármost három versenyképes jelölt mutatkozik térségünkben, éspedig Zaja Kitty Diósdról, Budai Zsolt Budapestről és Ziggy Frumosul (Laurentiu Petre Pop) Szászrégenből. A közönség szavazatai döntik majd el, melyikük indulhat. Kitty-nek komoly sportmúltja van, túl azon, hogy Dániában tanult, tavaly jelentkezett egy szánhúzó versenyre Norvégiába, ahol 330 km-t kellett volna megtennie kutyaszánnal -35 fokban, jeges szélben, sátorban aludnia napokon át. Ehhez az új kihíváshoz azonban először szavazatokat kellett összegyűjteni, amit egészen profin csinált, mindvégig az élmezőnyben volt, szoros versenyben egy miskolci lánnyal. 12700 szavazatot sikerült szereznie, nem sokon múlott a siker, de a kaland akkor elmaradt. Hát most is a szavazatokon múlik a kijutása – de lássuk a másik két jelöltet is!

Budai Zsolt rövidebben, célratörőbben mutatkozik be: „Sziasztoooook! Az van, hogy nagyon szeretnék nagyon hidegben, nagyon rossz időben, nagyon kutyaszánt hajtani, azaz jelentkeztem a Fjällräven Polar-ra. Kérlek, mindenki segítsen egy szavazattal és megosztással! Cserébe (majdnem) bármit kérhettek) Köszönöm!”

Viszont tudomásunk szerint ő sem újonc a kutyaszánsport világában, ahogy Ziggy sem, aki ráadásul kedveli a természetfotózást is.

Akkor most fel van adva a lecke: kire szavazzunk?

Mielőtt voksolnánk, el kell oszlatnunk egy félreértést: egy szakcikk alatt korábban megjelent, meglehet nem szándékosan, de téves komment miatt sokan hiszik azt, hogy a százrégeni román versenyzőt, Ziggyt, vagyis Laurentiut igazából Budai Zsoltnak hívnák – erről szó sincs, Zsolt külön személy, a régeni sportolónak, Laurentiunak semmi köze hozzá. És egyiküknek sem a másik szavazataihoz.

Tehát, nem két, hanem három személy verseng a mi közép-európai régiónkból.

A magyarországi jelentkezők közül pedig egyértelműen Kitty a sokkal esélyesebb, több ezer szavazattal vezet vetélytársa előtt – ha tehát azt akarjuk, hogy a szavazásban is esélyes honi versenyző képviseljen minket a megmérettetésen, rá érdemes szavazni.

Szerkesztőségünk minden politikai, világnézeti és eszmetörténeti vitát félretéve, kizárólag a sport szempontjait figyelembe véve – Kitty-t választaná.

Főleg azért, mert hölgy.

Neki sokkal nagyobb kihívást jelent elindulni ezen az acélkemény versenyen, ebben a mezőnyben.

Különben lapzártakor a szavazás állása:

Zaja Kitty 8254 szavazat

Ziggy Frumosul 6251 szavazat

Budai Zsolt 285 szavazat

Aki szavazni akar, megteheti még tizennyolc napon át az esemény hivatalos honlapján.

Fotó: Zaja Kitty Facebook

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook