2018. november 21. - Olivér

La Liga: kevés nyitott kérdés a zárás előtt

2018. május 16. Szerző: Rózsa Misi
Spanyolországban a LaLiga küzdelmei is a hétvégén az utolsó felvonásukhoz érnek. Tulajdonképpen itt már minden érdemi kérdés eldőlt.

 

A Bajnokságot a Barcelona nyerte meg a megszerzett 90 pontjával. 37 mérkőzés során 27 győzelem, kilenc döntetlen és mindössze egyetlen vereség lett a mérlegük. Meglepetés, hogy azt az egyetlen vereséget a gyengécske Levante ellen szenvedték el a katalánok. 98 gólt rúgtak a szezonban és mindössze 29-et kaptak.

Hogy ki lesz a második, az még nyitott kérdés, mert jelenleg 78 ponttal az Atletico Madrid áll ezen a helyen, viszont ott van 75 ponttal a nyomában a Real Madrid. Ha az Atletico nem szerez pontot az utolsó fordulóban az Eibar ellen és a Real Madrid nyerni tud idegenben a Villareal ellen, akkor helyet cserélhetnek.

Az EL csoportkört jelentő ötödik és hatodik helyen a Villareal és a Betis áll, egyaránt 60 ponttal. Nincs nagy jelentősége, hogy melyikük végez előbb itt, de még a Betis fordíthat a Villareal ellen, amivel egyet előre léphetne. Persze ehhez pontot, pontokat kéne szereznie az utolsó fordulóban a Leganes otthonában, több pontot, mint amennyit a Villareal el tud érni a Real Madrid ellen.

Az Európa Liga selejtezőt érő 7. helyen a Sevilla csapata áll jelenleg 55 ponttal, de leszorulhat innen, mert az őt követő 52 pontos Getafe beelőzheti, ha a Sevilla nem szerez pontot az utolsó fordulóban otthon az Alaves ellen, és a Getafe nyerni tud vendégként a Malaga ellen.

Hátul már rég nincsenek kérdések. 29 ponttal kiesik a Deportivo La Coruna, 22 ponttal távozik a Las Palmas és 20 ponttal búcsúzik a Malaga csapata.

A spanyol bajnokság első négy helyezettje a BL csoportköreiben kezdheti majd meg a nemzetközi szereplését az ötödik és a hatodik az EL csoportköreiben, míg a hetedik az EL selejtezőibe száll be a játékba.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook