2018. december 11. - Árpád

A látszat fontossága

2018. augusztus 30. Szerző: Szele Tamás
Régi mondás, miszerint nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. Hát, ezért van most bajban Inna Oszipenko-Radomszka, a világ élvonalába tartozó kajakozó, akiről nem állíthatjuk, hogy doppingolt volna, azonban az ellenkezőjét sem állíthatjuk: egy különös, talán elhamarkodott döntése miatt valahol a kettő között lebeg. Se hús, se hal állapotba került.

 

Ráadásul komoly büntetést is kapott. Az történt ugyanis, hogy az ukrán és azeri színekben is a világ élmezőnyébe tartozó Inna Oszipenko-Radomszkát négy évre szóló eltiltással sújtotta a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF).

A szervezet szerdai közleményében kiemelte: a 36 éves olimpiai bajnok májusban nem volt hajlandó mintát adni egy versenyen kívüli doppingvizsgálat alkalmával. Simon Toulson, az ICF főtitkára hozzátette: a négyéves eltiltással egyértelmű üzenetet küldenek a sportolóknak, hogy mindig és mindenhol be kell tartaniuk a szabályokat.

Oszipenko-Radomszkának 21 napja van, hogy fellebbezést nyújtson be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

A kajakos a 2008-as, pekingi olimpián 500 méteren egyesben aranyérmet nyert, négy évvel később, Londonban 200 és 500 méteren is ezüstérmes lett. Első olimpiai érmét 2004-ben, Athénban szerezte, akkor a négyessel harmadik volt. Oszipenko-Radomszka 2014-től azeri színekben versenyez, két évvel ezelőtt, a riói olimpián 200 méteren egyesben bronzéremmel zárt.

Hát... okos ember ilyenkor azt mondja, hogy nem sokat mond, azt is halkan, mert egyfelől Oszipenko-Radomszka nem csacska bakfis, nyeretlen kétéves, aki nincs tisztában a doppingvizsgálatok fontosságával, szabályaival, értelmével és módozataival. Tudta ő nagyon pontosan, hogy miért nem ad mintát, tudnia kellett. Ha nem adott: oka volt rá.

Ugyanakkor felelősen azt sem mondhatjuk, hogy doppingolt, mert erről meg nincs bizonyos tudomásunk.

Az lehet a dolog mögött, hogy ha ad mintát és abban találnak valamiféle tiltott szert, nem csak eltiltják, de az eddig szerzett rémeit is elveszítheti.

Így viszont csak nem versenyezhet.

De mondom: biztosat nem állíthatunk.

Csak éppen csúnya a történet, nagyon.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook