2018. december 10. - Judit

Legozás Duna Aréna módra

2018. augusztus 3.
Vizes hírek a Duna Arénából, ahol mindig történik valami különleges.

 

Nem akármilyen feladat: 4292 elemből készül a Duna Aréna nagymedencéjét lefedő szerkezet

Egy gigantikus méretű LEGO játék kirakására emlékeztet az a művelet, amely augusztus 14-én este kezdődik és 24 órával később fejeződik be a Duna Arénában. Gyakorlott szakemberek és könnyűbúvárok együttműködésével mindössze ennyi idő alatt alakítják ki az 50 méteres versenymedencét teljes terjedelmében lefedő platót, amelyre aztán felkerülnek az AIBA férfi és női ifjúsági ökölvívó világbajnokság szorítói. Minden apró részletre kiterjedő műveleti tervre van szükség, ugyanis – Varga Csaba üzemeltetési és logisztikai igazgató tájékoztatása szerint – több mint négyezer, egészen pontosan 4292 kisebb és nagyobb elemet szerelnek össze.

„A jövő hét vége felé minden szükséges alkatrész, lemez és tartóoszlop a Duna Arénába érkezik és valóban csak 24 órát tölt ki az összeszerelés precízen megtervezett folyamata – nyilatkozta a Duna Aréna Hírlevelének Varga Csaba. – Az egyes elemek egy része tűzihorganyzott acélból készült, a másik pedig aluminimumból. Az úgynevezett kontaktkorrózió elkerülése miatt a vízben álló szerkezeteknél alumínium nem alkalmazható.”

Az igazgató arról is beszámolt, hogy az augusztus 21-én kezdődő világbajnokság alatt csak a versenymedence szolgálja a különleges helyszínű eseményt, a bemelegítő nagymedencében zavartalanul folytatódhat az úszás és az úszásoktatás.

Az AIBA minden előírásának megfelelően átalakított létesítmény lelátóin 5300-an foglalhatnak helyet. A medencét lefedő szerkezetre padlózat és szőnyeg kerül, azokra pedig a ringek. A szerkezet teherbírása 750 kg/m2. A vizesről száraz üzemmódra átváltó Duna Aréna sporteszközeit és berendezéseit a VB rajtja előtt Budapestre érkező AIBA küldöttség szakemberei hitelesítik.

A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor elismerése

Még csak néhány nap telt el a Duna Arénában telt ház előtt megrendezett XIXO Waterpolo All Star Gála óta, amelyen a magyar színeket képviselő és 14 olimpiai bajnokot felvonultató Millennium Masters szupercsapat 5-5-ös döntetlenre végzett a Világválogatott ellen.

„Összeszámolni sem tudom, hogy sportolói pályafutásom alatt hány fedett és nyitott uszodában játszottam, szóval bőven van összehasonlítási alapom akkor, amikor a Duna Arénát egy lenyűgöző és kiváló versenyszínhelynek mondom. Sajnálom, hogy válogatottként és klubjátékosként nem adatott meg nekem, hogy itt pólózhassak, a gála viszont felejthetetlen jutalomjátéknak számított. Amikor a mérkőzés előtt felvonultunk, ugyanolyan szaporán vert a szívem, mint a régi nagy meccseinken, láttam a társaim arcán, hogy őket is megfogta a Duna Aréna látványa és a telt házas lelátó képe. Remélem, hogy a jövőben még játszhatunk itt.” - mondta a 46 esztendős sportember. (Az egyik mellékletben a magyar játékosok, akik a kép tanúsága szerint nagyon komolyan vették a gálamérkőzést)

Volt magyar győztese a FINA Junior Műúszó Világbajnokságnak!

Ha nem is egy hazai versenyző, hanem Porszász Krisztián, az események egyik fotóriporter krónikása. A szakmával évtizedek óta foglalkozó Krisztián „benevezett” a FINA által kiírt hagyományos fotósversenyre, amelyet a csatolmányban látható fotóval meg is nyert. A Duna Aréna Hírlevelének elmondta, hogy 35 éve foglalkozik a fotózással, ebből 28 évet hivatásosoként tevékenykedett. Egyik kedvenc témája, úgy is lehet mondani, hogy fotósként a „vadászterülete” a vizes sportok világa, különös tekintettel a szinkronúszásra. Porszász Krisztián a tavalyi FINA Vizes Világbajnokságról is tudósított, ezt követően felvételeiből nagysikerű kiállítást rendezett.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook