2017. november 22. - Cecília

A magyarok számára véget ért az ökölvívó VB

2017. augusztus 28. Szerző: Rózsa Misi
Hamburgban került megrendezésre ezúttal a felnőtt férfi ökölvívó VB. Három magyar szerzett kvalifikációt ide és az első nap már háromból kettő, Harcsa és Hámori el is vérzett. A fiatal Kovács Ricsi viszont megnyerte az első küzdelmét és ezzel beverekedte magát a legjobb 16 közé.

 

Itt a verseny 6. kiemeltje, a mongol Chinzorig Baatarsukh várt rá. Ricsi 19 éves még csak. A mongol 26. Ricsi mögött érdemi rutin még nem áll, a mongol megjárta már az Olimpiát is, az Ázsia bajnokságban pedig ezüstérmet tudott szerezni idén. A papírforma egyértelműen a mongol győzelmét vetítette előre, de nagyon reméltük, hogy Ricsi borítani lesz képes a papírt, hiszen ehhez minden adottsága meg van a fiatal tehetségnek.

Már az első menetben a mongol volt a kezdeményezőbb, jött előre, mint egy tank és hatalmas ütésekkel igyekezett már az elején megfélemlíteni a magyar fiút és kizökkenteni azt saját ritmusából. Annak ellenére, hogy már az első menetet is a mongol nyerte, Ricsi javára mondjuk el, hogy nem ijedt meg ellenfelétől és bátran indult sokszor ellentámadásba, nyugodt és fegyelmezett tudott maradni végig. A második menetben megpróbálta a kezdeményezést is átvenni, több-kevesebb sikerrel. Itt sokat támadott Ricsi és elég sokat talált is, nagyon szoros menetet alakított ki, ami ide is, és oda is adható lehetett. A harmadik menetben mindent egy lapra kellett feltennie, nagyon ment előre, harci szelleméből jelesre vizsgázott, de rengeteg ütést kapott be és annak ellenére, hogy minden szinten betartotta a sarokból kapott utasításokat, a mongol lényegesen jobb volt nála, így senkit nem lephetett meg, hogy a végén a mongolt hozták ki egyhangú pontozással győztesnek kettejük összecsapásából.  Ricsi ugyan kikapott, de nem kellett lehajtott fejjel lejönnie ezért a ringből.

Ezzel a magyar válogatott számára a második napon véget is ért sajnos a világbajnokság. A legjobb eredmény, amit ezúttal el tudtunk érni, egyetlen versenyzőnk 16 közé jutása volt.

Lehetne most hosszú litániát írni arról, hogy egy világbajnokságon milyen erős mezőny jön össze és itt sikert elérni mennyire nehéz. Lehetne hosszan arról is beszélni, hogy az ellenfelek többsége mennyivel jobb körülmények között készülhet a versenyeire, mennyivel modernebb, jobb eszközök segítik a felkészülésüket a hasonló tornákra. Lehet arról is beszélni, mennyivel jobb anyagi helyzetben van a legtöbb országban a nevelő egyesületek, ahonnan kikerülnek az ország legjobbjai. Rengeteg mindenről lehet beszélni és ezekkel finomítani azt a tényt, hogy sajnos elég csúnyán leégtünk a világbajnokságon. Hogy ha nem történnek a magyar ökölvívásban radikális változások, ha nem tud az új elnökség nagyon rövid időn belül a nemzetközi mezőnyt megközelítő feltételeket biztosítani az egyesületeknek, a versenyzőknek, akkor itt nagy csodára a közeljövőben sem számíthatunk. Erdei Zsolt és csapata elindított ugyan pozitív folyamatokat, de ezek rövid távon nem hoztak az eredményben mérhető nagy változásokat el. Reméljük, ezek beérnek, ezeket képesek lesznek következetesen végig vinni, tovább erősíteni és akkor akár már a következő VB-n jobban jöhetnek majd az eredmények a felnőttek esetében is.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook