2017. szeptember 24. - Gellért, Mercédesz

Magyarok sorsolása a BL-ben

2017. június 19. Szerző: Rózsa Misi
Négy csapatunk kap lehetőséget a nemzetközi porondra kilépni. A Honvéd a BL, a Videoton, Ferencváros, Vasas az EL selejtezőiben indulhat majd el.

 

Az UEFA csoportokra osztotta az induló csapatokat. Azokat is külön csoportba rakta, akiknek az első körben már mérkőzniük kell és külön csoportba kerültek azok, akik a második körben szállnak majd csak be. A kiemeltekhez sorsolnak a nem kiemeltek közül. 

A Honvéd a 2. csoportba került, a második selejtezőkörben fog beszállni a játékba. Potenciális ellenfél lehetett volna itt: a horvát Rijeka, a fehérorosz BATE, a kazah Asztana, a moldovai Sheriff, a dán FC Köbenhavn és az izraeli Hapoel-Beer-Seva. Ebből a csoportból leginkább a Köbenhavn, a Beer-Seva és a Rijeka csapatát lett volna a legjobb elkerülni. Legkönnyebb ellenfél talán a Sheriff lehetett volna. De a szerencse nem állt a fővárosi piros-feketék mellé, és a kalapból, a Hapoel Beer-Seva lett az ellenfele a magyar csapatnak, aki ellen idegenben fognak kezdeni, és akivel szemben nagyon nehéz lesz majd kiverekedni a továbblépést. Az első mérkőzést július 11.-én vagy 12.-én játsszák le, a visszavágóra július 18-án vagy július 19.-én kerül majd sor. 

A BL-ben a következő párosítások születtek meg: 

Apoel FC /CYP/ - F91 Dudelange /LUX/

FK Zalgiris Vilnius /LTU/- PFC Ludogorets /BUL/

Qabarag FK / /AZE/ - FC Samtredia /GEO/

FK Partisan /SRB/- Buducnost Podgorica /MNE/

IFK Mariehamn /FIN/ - Legia Warszawa /POL/

Vikingur /FRO/ - Trepca 89 /KOS/

Hibernians FC /MLT/ - FCI Tallinn /EST/

Alashkert Fc / ARM / - FC Santa Coloma /AND/

The New Saints FC /WAL/ -  Europa FC /GIB/

Linfield Fc /NIR/ - SP La Fiorita /SMR/

Fc Sheriff /MDA/ - FK Kukesi /ALB/

FC Astana /KAZ/ - Spartaks Jurmala /LVA/

FC BATE Borisov – Alashkert Fc / ARM/ vagy FC Santa Coloma /AND/

MSK Zilina /SVK/ - Fc Köbenhavn /DEN/ 

Hapoel Berr-Sheva /IZR/ - Budapesti Honvéd /HUN/

HNK Rijeka / CRO/ - The New Saints FC /WAL/ vagy Europa FC /GIB/

Hibernians FC /MLT/ vagy FCI Tallinn /EST – FC Salzburg /AUS/

Malmö FF /SWE/ - FK Vardar /MKD/

HSK Zrinjski /BIH/ - MK Maribor /SVN/ 

Dundalk FC / IRL/ - Rosenborg BK /NOR/

Linfiled FC /NIR/ vagy SPA La Fiorita /SMR/ - Celtic FC

Nem lesz könnyű a honvéd dolga, de azért megoldható még ez a feladat számára, ha képes lesz 120%-os teljesítményre mindkét mérkőzés során. 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook