2018. február 19. - Zsuzsanna

Majdnem megvolt

2018. január 17. Szerző: Rózsa Misi
Zajlik Horvátországban a férfi kézilabda EB. A magyar csapat túl van a második mérkőzésén is.

 

A spanyol válogatott nagyon erős. Ez a mérkőzés előtt is egyértelmű volt. A magyar csapatnak hatalmas bravúrra lett volna szüksége ahhoz, hogy le tudja győzni őket. A papírforma alapján, itt akár egy kiadós vereségbe is beleszaladhattunk volna.

De hiába nagyon erős a spanyol csapat és akár végső győzelmük sem lenne meglepetés, a fiatal, most összeálló magyar csapatunk igen alaposan megnehezítette a dolgukat. Hatalmas küzdelem alakult ki a két gárda között. A magyarok végig tudták tartani a lépést ellenfelükkel szemben és bizony a meglepetés lehetősége is benne volt ezúttal is a játékukban.

Az első félidőben 13-12 arányban tudtak győzni felettünk a spanyolok. A második félidőben is végig tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel és annak igen csak meg kellett szenvednie azért, hogy azt a félidőt is meg tudják nyerni egyetlen góllal. 14-13 lett a vége.

Tehát igaz ugyan, hogy újabb vereség lett számunkra a vége a 27-25-ös eredménnyel, de nem kell ezért szégyenkezni, sőt a mutatott játék képe kifejezetten reménykeltő volt.

Nagyon rossz hír számunkra, hogy ahogy nekünk nem jött össze a bravúr, úgy a csoport másik mérkőzésén a cseheknek sikerült alaposan felborítaniuk a papírformát. Az első félidőt ugyan egy szoros csatában a dánok nyerték meg 16-15-re, de a második félidőben, parádés játékot bemutatva a dánok minden apró hibáját remekül kihasználva a csehek nyertek 13-11-re, így a végén 28-27-es győzelmükkel igen nehéz helyzetbe hozták a magyarokat a továbbjutás szempontjából.

Következő mérkőzésünket mi a csehek ellen kell majd lejátszanunk és csak akkor van esélyünk továbblépni a csoportból, ha megverjük a cseheket, amire azért meg van minden esélyünk, ha marad ez a küzdeni tudás a csapatban, ami az első két vereséggel járó találkozón jellemezte.

Az EB további eredményei:

Szerbia-Svédország 25-30

Izland-Horvátország 22-29

Ausztria-Franciaország 26-33

Norvégia-Fehéroroszország 33-28

Montenegró-Macedónia 28-29

Szlovénia-Németország 25-25

A Csehország elleni mérkőzésünket szerdán fogjuk lejátszani és reméljük azon sikerül kiverekedni továbblépésünket a csoportból.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook