2018. december 15. - Valér

Megkaptuk Modricékat

2018. december 3. Szerző: Rózsa Misi
Megrendezték a 2020-as Európa Bajnokság selejtező csoportjainak sorsolását. Tíz darab csoport lett létrehozva. Öt darab 5 fős csoport és öt darab hat fős csoport. Minden csoportból az első kettő jut ki automatikusan az Európa Bajnokságra.

 

A magyar válogatottat a negyedik kalapból sorsolták és nem mondhatjuk, hogy a szerencse mellénk állt volna itt. Ellenfelünk lesz az öt fős E csoportban például a világbajnoki ezüstérmes Horvátország. Őket kilátástalannak látszik, hogy le tudjuk győzni. De itt fog szerepelni többek között a zseniális Gareth Bale-t a soraiban tudó Wales is. Hát ellenük sincs túl sok esélyünk. Mellettük megkaptuk még a szlovákokat, akik szintén komoly játékerőt képviselnek, bár ellenük talán még lehet majd mit keresnünk és végül itt fog szerepelni Azerbajdzsán, akiket illene vernünk. Ebből a csoportból továbblépni hatalmas bravúr lenne a magyar válogatott számára, de a realitás sajnos nem azt mutatja, hogy megoldható lesz a feladat számunkra. Természetesen, amíg van remény, addig végig: hajrá magyarok!

Az A csoport tagjai: Csehország, Anglia, Montenegró, Bulgária, Koszovó.

A B csoport tagjai: Portugália, Ukrajna, Litvánia, Luxemburg, Szerbia.

A C csoport tagjai: Németország, Hollandia, Észtország, Észak-Írország, Fehéroroszország.

A D csoport tagjai: Svájc, Dánia, Grúzia, Írország, Gibraltár.

Az E csoport tagjai: Horvátország, Wales, Szlovákia, Magyarország, Azerbajdzsán.

Az F csoport tagjai: Svédország, Románia, Spanyolország, Norvégia, Málta, Feröer-szigetek.

A G csoport tagjai: Lengyelország, Ausztria, Macedónia, Szlovénia, Lettország, Izrael.

A H csoport tagjai: Franciaország, Törökország, Moldova, Albánia, Izland, Andorra.

Az I csoport tagjai: Oroszország, Belgium, Skócia, Ciprus, Kazahsztán, San Marino.

A J csoport tagjai: Olaszország, Görögország, Örményország, Bosznia-Hercegovina, Liechtenstein, Finnország.

A sorozat 2019 március 21.-én veszi kezdetét. Első ellenfelünk idegenben Szlovákia lesz ekkor. Majd 2019 március 24.-én fogadjuk Horvátországot. 2019 június 8.-án utazhatunk Azerbajdzsánba, 2019 június 11.-én itthon küzdhetünk meg Wales ellen. 2019. szeptember9.-én itthon játszunk majd Szlovákia ellen. 2019. október 10.-én Horvátországba utazik a csapatunk. 2019. október 13.-án Azerbajdzsánt fogadjuk. Majd végül 2019 november 19.-én az utolsó meccsünket idegenben vívjuk meg Wales ellen.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook