2018. szeptember 19. - Vilhelmina

Megmérgezték a Chelsea-t?

2018. szeptember 14. Szerző: Szele Tamás
Kérem, most bonyolult történet következik, amit a leginkább a kémregények kedvelőinek ajánlok. Sajnos ilyen az, ha a politika és a titkosszolgálatok elkezdenek dolgozni: mindenhez lesz közük egy idő után, még a Chelsea tulajdonjogához és a stadionjának bővítéséhez is. Pedig azt hinné az ember, legalább erről nem Moszkva dönt.

 

Közvetlenül nem is, bár azért végzetesen is képes befolyásolni a Kreml a születő döntéseket. De kezdjük az elején. Mint ismeretes, március 4-én Salisburyben, eszméletlen állapotban találtak az orosz katonai hírszerzés (GRU) egykori tagjára, a hazaárulásért elítélt, de egy amnesztiarendelet után 2010-ben az Egyesült Királyságba engedett 66 éves Szergej Szkripalt és lányát, Juliát. Jelenleg mindketten kómában vannak. Hamar világossá vált, hogy nem balesetről, gyógyszer-túladagolásról van szó, hanem mérgezésről. Méghozzá olyan ideggázzal (novicsok a neve) történt mérgezésről, melyet kizárólag Oroszország képes előállítani és tárolni. Az ügy mellékszála, hogy megmérgeződött a merénylet során egy angol hajléktalan és barátnője is, a barátnő később meg is halt: minek következtében az angol-orosz viszony a mélypontra zuhant, az érdekelt államok és szövetségeseik most versenyben utasítgatják ki egymás diplomatáit és állampolgárait. Sportlap vagyunk, a Szkripal-ügyet nem tisztünk megoldani, és valljuk meg, ha brit elhárításnak is gondokat okoz, lehet, hogy elsőre nekünk sem menne, tehát inkább vegyük az eset sportvonatkozásait.

Mert bizony vannak. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a tényről, miszerint a Chelsea tulajdonosa Roman Arkagyjevics Abramovics, sokszoros milliárdos, egyébként Csukcsföld volt kormányzója. Már tizenöt éve az övé a csapat, 2003-ban száznegyven millió fontért vette meg, most több, mint tízszer annyiért tudná eladni. Épp ezért roppant kínos, hogy az Egyesült Királyságban jelenleg előállt helyzetben nem juthat üzleti vízumhoz – sőt, ami azt illeti, normál vízumhoz sem, azért is kellett megszereznie az izraeli állampolgárságot, hogy így legalább minden év felét a szigetországban tölthesse. De üzleti tevékenységet most már nem végezhet. Ahhoz, kérem, külön vízum, külön engedély kell, és Őfelsége kormánya ezt most nem engedélyezi.

Csak hát ott a csapat, és ott a stadion is. A Stamford Bridge-et bővíteni akarták, 41 ezer főről 60 ezerre, de Abramovics a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy az előkészítési munkálatokat határozatlan időre felfüggesztik, „a kedvezőtlen beruházási környezet miatt.” Pedig már fél-egymilliárd eurót tervezett invesztálni a projektbe, és 2020-ig kellene elkezdeni a munkálatokat. Ha ez nem történik meg, akkor elvesznek a bírósági perek útján megszerzett engedélyek... És ez a Forbes által különben 1,8 milliárd dollár értékre becsült csapatnak nagyon nem volna mindegy – a jegybevételek miatt. (Ó, boldog Britannia, ahol a foci költségvetésében komoly összetevő a jegybevétel!). Abramovics kényelmetlenné vált helyzete az új edző leigazolását is megnehezítette – többször elakadtak a tárgyalások a Napoli távozó edzőjével Maurizio Sarrival, akit végül sikerült megszerezni, de befolyásolta a játékosok megtartását is. Elment például a csapattól Thibaut Courtois, a belga kapus.

Ráadásul meg nem erősített, de szállongó hírek szerint Abramovics kész lenne 1,3 milliárd fontért megválni a klubjától, bár korai lenne a Chelsea eladásáról beszélni. Hogy jó üzletet csinálna-e a Kreml pénztárosának is tartott milliárdos, azt csak ő tudhatja: a klubra 15 év alatt úgy négymilliárd fontot költött, persze ennek javát a bevételekből fedezte: a bevétel csak tavaly meghaladta a 333 millió fontot, 52 milliós profitot hozva.

Mármost gondolkodjunk hideg fejjel. A Szkripal-merénylet valóban vérlázító, de Anglia Abramovics elüldözésével elveszítene vagy legalábbis végzetesen meggyengítene egy élvonalbeli, nagyon értékes klubot, elveszítené a stadionbővítést, mint beruházást és megszűnne egy csomó munkahely is, ami az építkezés kapcsán jött és jön létre. Ezzel szemben az Orosz Futballszövetség csalogatná haza Abramovicsot, vezetőségi tagnak, ígérnek neki mindenféle szépet jót, míg az angol hatóságoktól egyelőre csak packázás és aktatologatás telik. Viszont az elvek elvek maradnak...

Nem tudjuk, mi lesz Roman Abramoviccsal, bár olyan nagyon nem érdemes őt félteni, nem fenyegeti komoly veszély – minket az sokkal jobban érdekelne, mi lesz a Chelseavel?

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook