2017. szeptember 20. - Friderika

Messi és Ronaldo

2017. június 25. Szerző: Szele Tamás
Hogy a két focisztár között milyen viszony van, az elég ellentmondásos: valószínűleg sportemberként részint kölcsönösen tisztelik egymást, korrekt lehet egy beszélgetés közöttük, de másrészt állandónak tűnik azért a rivalizálás is. Ami persze nem baj, hiszen sportról van szó, ez hajtja a játékost, ez ösztönzi – rivalizálnak is a pályán és a pályán kívül egyaránt.

 

A tegnapi napról például mindenki azt mondta volna, hogy Messié lesz, elvégre június 24. a születésnapja, tegnap lett harminc éves, a nemzetközi sportsajtó a délelőtti órákban egyébről sem szólt – vagyis hát de. Szólt arról is, hogy most már biztos, miszerint nem kerül börtönbe azért a kis adóügyért. Jó, mondjuk nem is volt olyan kicsi.

A legfőbb ügyész – legalábbis a La Vanguardia szerint - elfogadta, hogy Lionel Messinek csak pénzbírságot kell fizetni az adócsalásért kiszabott börtönbüntetést helyett. Igaz, 225 ezer eurót. A Barcelona sztárját három rendbeli adócsalásban találták bűnösnek és 21 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A vádak szerint a futballista 2007 és 2009 között összesen 4,1 millió euróval maradt adós az adóhatóság felé. A bíróság tavaly júliusban ítélte el az édesapjával együtt, amely ellen mind a ketten fellebbeztek.

Mi kellhet még, hogy Messié legyen a nap? Harmincéves, pénzbírságot kapott letöltendő helyett – de azért Ronaldo is letett valamit az asztalra, illetve inkább a kapuba. 

Az oroszországi Konföderációs Kupa szombati mérkőzésén Portugália és Új-Zéland mérkőzött meg, az első félidőben pedig tizenegyesből szerzett gólt Cristiano Ronaldo, így már 142 válogatott mérkőzésen a 75. góljánál jár. Ezzel beállította Kocsis Sándor rekordját az európai örökrangsorban.

A listát egyébként Puskás Ferenc vezeti, aki 89 mérkőzésen 84 gólt szerzett nemzeti színekben.

Hát akkor most ki körül forog a világ, Ronaldo a tengelye vagy Messi?

Mondhatnánk, hogy Ronaldo tegnap mégis a gyepen mutatta meg a magáét, nem a tárgyalóteremben – mondhatnánk, de nem lenne igazunk, neki majdnem négyszer akkora adócsalási ügye van folyamatban, mint a riválisának – már amennyiben igazak az erről szóló hírek.

Még az is lehet, hogy azért terjeszti magáról, miszerint adót csalt volna, hogy ebben is lepipálja Messit. Még a végén kiderül, hogy szó sem igaz az egészből, és becsületes ember. 

Mert az ügy egyre furcsább...

Urak, jobb lenne a pályán vetélkedni, mindenki jobban járna.

De főleg a közönség.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook