2017. október 22. - Előd

Miért beteg a magyar foci?

2017. június 26. Szerző: Rózsa Misi
Amikor az ember már azt hiszi, hogy a magyar labdarúgással kapcsolatban nem érheti már nagyobb tasli, nem jöhet nagyobb negatív meglepetés, akkor erről kiderül, hogy olyan műfajú történet, ahol bizony minden mocsok fokozható. Interjú jelent meg az MTK-tól most távozó Jurij Kolomojec-el a rangado.hu oldalán. Ebben a csatár a következőt mondja csak laza bevezetésül: 



 

„Helyzetemet nem segítette, hogy nem a posztomon, csatárként játszattak, hanem szélsőként. Amikor nem a szélen voltam, akkor támadó középpályásként szerepeltem, így kevesebb lehetőségem volt, hogy gólokkal segítsem a csapatot.

– Miért ott játszatta az MTK edzője? Nem próbálta elmagyarázni neki, hogy ez nem az ön pozíciója?

– Beszéltem vele, de azt mondta, ott van rám szüksége a csapatnak. Nem volt más választásom. „

Nagyon nehéz magyarázatot találni arra, hogy miért igazol valaki egy csatárként bizonyító légióst arra, hogy aztán az igazolást követően ne ott játszassa, ami az eredeti posztja lenne? Amikor az ukrán csatár az MTK-hoz került, a felkészülési meccsein, eredeti helyén játszhatott és nagyon eleven volt, nagyon gól érzékeny, jól is játszott. Komoly reményeket fűzhetett hozzá az MTK. De aztán amikor indult a szezon, hirtelen kirakták, ahogy mondja szélsőnek illetve máskor támadó középpályásnak. Nem jött be az új szerepkör neki, nem jöttek a várt gólok és ezeken a posztokon kifejezetten gyenge szerelésre volt csak képes. De hiába derült ki nagyon hamar, hogy csak az eredeti posztján tud sikeresen szerepelni, nem hagyták, hogy ott játsszon, azt erőltették, ami nem megy neki. Ezzel egyszerre szúrtak ki sikeresen a játékossal és a csapattal is. Hogy a szurkolókról már ne is beszéljünk! Ha igaz, hogy azért nem lehetett csatár, mert azon a poszton Torghelle elmozdíthatatlan, akkor az a kérdés, hogy mi a fenéért kellett igazolni olyan játékost, akire nincs igazán szükség? Mondjuk nehéz megtalálni a választ arra, hogy ha két ilyen képességű csatára van egy csapatnak, mint Torghelle és Kolomojec, ott miért nem próbálják ki velük a két csatáros játékot? Főleg akkor, amikor ordított, hogy az MTK nagyon kevés gólt szerez és azon kellett volna változtatni annak érdekében, hogy ne legyen a vége a kiesés ennek a szenvedésnek. 

De az igazán kemény részt csak ezután közölte Kolomojec: 

„Csak egyszer edzettünk egy nap, és az is nagyon laza volt. Az Ukrajnában megszokottak után ez nem volt elég. De ha kezdeményezni akartál és kint szerettél volna maradni, hogy befejezd a gyakorlást, az edző nem mindig engedte. Azt mondta, nincs rá szükség, pihennem kell és erőt gyűjtenem. Gyakran még kondizni sem volt szabad. Folyamatosan hangoztatták, hogy pihennünk kell és készülni a meccsekre, ne önállóskodjunk. Ukrajnában az edzők mérgesek voltak, ha kiengedtél, ott pedig épp fordítva: kritizáltak, ha extra munkát akartál végezni. Őrület volt. Talán nem minden magyar csapatnál van ez így, de az MTK-nál biztosan.”

Az optimális az lenne, ha kiderülne, hogy az ukrán csatár hazudik, amikor ezt állítja. Csakhogy nem igen látszik semmi oka arra, hogy valótlant állítson, ráadásul a teljesítmény, amit az MTK leadott ebben a bajnokságban, nagyon is Jurij állításának igazát látszik alátámasztani. Minden idők leggyengébb MTK-ját láthattuk a 2016-2017-es szezonban, a bajnokságban. És a keret, ami rendelkezésére állt a kék-fehéreknek a legkisebb mértékben sem indokolta volna ezt a nagyon gyenge szereplést. 

Napi egy laza edzés mellett, még a bűn gyenge magyar bajnokságban sem igen lehet eredményt elérni. A labdarúgó, az a labdarúgó, amelyik az NB1-ben vagy NB2-ben játszik, munkát végez. Munkavállaló, és azért amit a pályán csinál fizetést kap, méghozzá nem is szerény összegű fizetést. Akit megfizetnek, attól teljesen jogosan lehet elvárni, hogy keményen meg is dolgozzon a pénzéért. Napi szinten is simán le kell húznia 8-10 órát ahhoz, a felkészülések során, hogy aztán a pályán, a színpadon eredményes lehessen. Ha a gyárban Józsi bácsi csak lézeng, akkor kirúgják ezért. Itt tényleg elvárás volt ez? 

Beszélgettem egy magyar játékossal, aki egy külföldi bajnokságban játszik a második vonalban. Kérte ne mondjam ki a nevét, mert nem akar magának kellemetlenséget itthon. Mondjuk már ez a félelem is elég beszédes a magyar labdarúgással kapcsolatban! Ő azt mondja, náluk reggel 7-re kell a pályára érni. Könnyű közös reggeli alatt az edző ismerteti a napi programot. Fél nyolctól futás. Hosszú távon kezdenek, utána gyors sprintek gyakorlása. Mindez időre persze. Aztán a későbbiekben az ebédig erőnléti edzés, amin még a rutinos játékosok is rendesen lefáradnak. Közös ebéd után, egy óra csendes pihenő. Majd jön a technikai edzés, csoportokra bontva. A végén általában egymás elleni foci a zárás. Majd ezek után leülnek még a konferencia teremben és az edző egyenként kiértékeli az aznapi teljesítményeiket. Ez az átlagos napi edzés menet. Ha mérkőzést játszanak, csak annyi a változás, hogy a technikai edzésen már azokat a mozdulatokat gyakorolják, amit a soron következő ellenféllel szemben alkalmazni kívánnak és az ellenfélről videót is néznek, kiértékelik annak erősségét és gyengeségeit közösen. Mindenkinek kiosztják a pontos feladatait. 

Ha szombaton meccs volt, akkor a vasárnap pihenőnap számukra. És a következő nap az egy lazább edzéssel megy le, túl azon, hogy a mérkőzést, amin túl vannak, alaposan közösen kiértékelik. Durván napi 12 órát vannak az edzőpályán, ebből 8 óra kb az igen aktív fizikai edzés. 

Amíg Magyarországon nem állnak át az edzéseknek a külföldi rendszerére, amíg egy edzés laza tingli-tangli lehet, addig ne is reménykedjen senki abban, hogy a magyar labdarúgás állapota javulhat. És amiről Jurij beszélt az MTK esetében, nehezen hihető, hogy kizárólag az MTK-ra lenne igaz, csak más helyekről nem beszélnek ki a játékosok. Döbbenet ez úgy, ahogy van. És ezen nem fog semmiben pozitív változást hozni, ha minden utcasarokra épít egy új stadiont közpénzekből az állam. 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook