2018. július 23. - Lenke

Morfondír a parasportról

2018. április 2. Szerző: Szele Tamás
Lapunk új műfajjal próbálkozik, nem csak nálunk új ez, hanem az egész sajtóban. A morfondírozással…

 

Ugyanis tegnap kiváló, lényegre törő interjút közölt az Index a magyar parasport egyik legnagyobb bajnokával, az úszó Becsey Jánossal, aki februárban múlt ötven éves. Az írás remek, de az embernek, hm, elég sok minden eszébe jut róla...

Ő szerezte a hivatalos paralimpiák első magyar érmét. Ma már az úszóválogatott felkészítője, előtte hat paralimpián szerepelt. Érdekesen, színesen mesél az életéről, gyermekkoráról, betegségéről és találkozásáról az úszósporttal – és természetesen a sikereiről is. Még elsorolni is nehéz, annyi dicsőséget hozott ennek a kis országnak.

Kétszeres paralimpiai bajnok (1992)
Négyszeres világbajnok (1986, 1990)
Európa-bajnok (1991)
Paralimpiai ezüstérmes (2000)
Kétszeres paralimpiai bronzérmes (1988, 1992)
Világbajnoki ezüstérmes (1986, 1990)
Ötszörös világbajnoki bronzérmes (1988, 1992, 1994, 1998, 2002)
Négyszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (1991, 1999, 2001)
Európa-bajnoki bronzérmes (1991)

És mit kapott jutalmul? „A szöuli eredményemért 40 ezer forintot kaptam, az nem volt akkor csekély összeg, még ha az épeknél 300 ezerrel számolhatott is egy bronzérmes.” Hát, csekélynek nem mondanám, de azért nagyon nagylelkűnek sem. Nekem akkor hét-nyolc havi bérem lett volna, de én számítógépes operátor voltam, nem paralimpiai bajnok, a nemzet büszkesége. És Barcelona után, ahol az eredményei forintosítva több tízmilliót értek volna, mit kapott? Egy színes tévét és egy olajsütőt. Pénzt nem. Egy vasat sem.

És mit kap manapság az a parasportoló, aki nem lép olimpián a dobogóra, bár részt vesz rajta, kvalifikálja magát, világszintűek az eredményei? Néhány tízezer forintos ösztöndíjat kap, ami megélni sem elég, nem, hogy formában tartani a versenyzőt. Mindenki dolgozik, hajt, küzd, pénzt keres  – hogy edzhessen, hajthasson küzdhessen...

Gazdag ország vagyunk, amint látom, mert kicsit sem vigyázunk az értékeinkre. Azok, akik azt hiszik: mostanában minden sport kivétel nélkül óriási támogatásban részesül, és sokallják azt, nézzenek utána: nincs így. Sőt. A magyar parasportot szinte kizárólag a művelőinek elkötelezettsége, szent őrülete, megszállottsága, sportszeretete tartja egyáltalán életben, nem azok a méltatlan összegek, amiket időnként kapnak a versenyzők.

Gondoljuk át azt is, hogy egy parasportoló élete nem, hogy olcsóbb lenne az átlagemberénél, hanem ellenkezőleg, drágább: hiszen egy csomó olyan tevékenységhez, amit a többség önállóan végez, neki fizetett segítséget kell igénybe vennie. A parasportolónak – ha eredményes – utaznia kell, az sem megy egyedül, ahhoz, hogy eredményes legyen, edzenie kell, az sincs ingyen. És ezek az emberek hatalmas hátránnyal indulnak az életben, kevesüknek adatik meg a jól fizető állás, vagy a komoly anyagi háttér.

Támogatás, támogatás kéne a parasportnak, akár források átcsoportosításával is, hiszen a sportban vannak olyan kiadások, melyekről tudjuk, hogy „mi hasznuk sincs, pusztán nevük”, ahogy Hamlet mondaná, ésszerűsíteni kéne a rendszert, hölgyek, urak, míg lehet, míg még vannak eredményes parasportolóink.

Jól tette az Index, nagyon jól, hogy közölte ezt az interjút.

Adott vele gondolkodni valót.

Van min morfondírozni.

 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook