2018. május 28. - Csanád, Emil

NB1 tippelde 23. forduló

2018. március 16. Szerző: Rózsa Misi
A gólok számára nem lehet panasz az előző fordulóban sem, hullottak azok rendesen. Voltak meglepetés eredmények és voltak jó, színvonalas, meg kevésbé színvonalas összecsapások vegyesen. Az se változott, hogy a stadionok elég üresen fogadták a csapatokat, de már ezt is megszokhattuk.

 

Az első félidő teljesen kiegyensúlyozott játékot hozott a Debrecen és az Újpest között. A hazai csapat a mezőnyben enyhe fölényben is volt, de körülbelül azonos százalékban adódtak a csapatok előtt helyzetek és nem lehetett panasz a játék sebességére sem. A második félidőben az Újpest aztán nagyobb sebességre kapcsolt és meg is szerezte a vezetést. Itt már jelentős fölényben játszott mezőnyben is. Igaz a Loki még ki tudott egyenlíteni egy szép találattal, de a második félidő utolsó percében megint az Újpest volt eredményes, ezzel el is hozták a három pontot Debrecenből.  1-2

A forduló legnagyobb meglepetést az utóbbi időszakban gyengélkedő Vasas okozta azzal, hogy megverte a nála jobb esélyt képviselő Honvédot. Már az első félidő 10. percében a hazaiaknál volt az előny. Aztán a második félidő elején, újabb találattal növelni is tudták az előnyüket. Igaz nem sokkal később a Honvéd szépítő találatot ért el, de hiába volt mindkét játékrészben többet náluk a labda, hiába látszottak kapura is veszélyesebbnek, már nem tudtak egyenlíteni, a vasas megnyerte a találkozójukat. 2-1

A Paks otthon lefocizta a Felcsút csapatát a pályáról. A Felcsút, gyalázatosan gyenge volt megint és az is elég cikinek mondható, hogy végig 9 légióst tartott fent a pályán és csak két magyar játékos kapott szerepet a csapatban, de egyik se saját nevelés volt, még ezek közül sem. Miért nevezi magát akadémiának egy olyan csapat, ami alkalmatlan utánpótlás nevelésre és nincsenek érdemben pályára lépő saját játékosai? És ha már légiósok csapata, akkor mitől ilyen szánalmasan gyenge? A Paks az első félidő közepén már vezetést szerzett. A második félidőben négy perc hozott három gólt. Előbb a Paks növelte az előnyét, majd egy szerencsés helyzet után szépíteni tudott a Felcsút, aztán rögtön a Paks is egy szép találattal válaszolt erre. Így alakult ki a 3-1-es végeredmény közöttük. Tegyük hozzá, hogy a Paks kizárólag magyar játékosokat szerepeltetett a keretében…

A Mezőkövesd és a haladás összecsapása egy rendkívül alacsony színvonalú, gyenge első félidőt hozott. A második félidőre szerencsére felpörögtek a csapatok és elkezdtek focizni. A hazaiak jutottak előnyhöz, de ezt még egalizálni tudta a vendég gárda. De az egyenlítés után pár perccel, már megint a hazaiaknál volt az előny és ezt többet nem adták ki a kezükből. 2-1

A Ferencváros, ahogy az várható is volt, hazai pályán lefocizta a pályáról a Balmazújváros alakulatát. Minden játékrészükben jobbak, erősebbek voltak a hazaiak. Az első félidőben már két gólos volt az előnyük, amit aztán Bőde klasszikus mesterhármasával tovább növeltek. A Balmazújvárosnak még büntetőből sem sikerült betalálnia a Fradinak. 5-0

A Videotonnak sem okozott komolyabb kihívást a Diósgyőr legyőzése. Már az első félidőben 2 gólos előnyel fordulhattak. A második félidőben az óriási fölényben játszó hazai csapat tovább növelte góljai számát, és a Diósgyőr még 11-est is rontott, igaz 2 perc múlva legalább szépítő találatot el tudtak érni. De a Videoton jött tovább előre és újabb találatával a végeredményt alakította ki. 4-1

A következő fordulóban is akadnak érdekesnek ígérkező párosítások.

A gyengélkedő Debrecen a Mezőkövesd csapatát fogja fogadni és hazai pályán nem esélytelen arra, hogy javítsa botlásait.

A Honvéd is hazai pályán fog fellépni a Haladás ellen és egyértelműen ő az esélyese a párharcuknak.

A Paks-Újpest találkozó nagy csatát hozhat és egyértelműen háromesélyes ez a mérkőzés, de a Paks minimum az ikszre jó lehet.

A Vasas ha meg tudja tartani előző héten mutatott formáját, akkor kötelező győzelmet érhet el a Diósgyőr ellen.

A Videoton számára nem lehet érdemi kihívás a Balmazújváros legyőzése.

A Ferencváros-Felcsút mérkőzésen csak az lehet az érdemi kérdés, hogy mennyivel fog nyerni a Fradi.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook