2017. szeptember 25. - Eufrozina, Kende

NB1 tippelde 6. forduló

2017. augusztus 16. Szerző: Rózsa Misi
Ma már nem hír, hogy a papírt alaposan borító meccsek nem kis számban vannak jelen az OTP Liga küzdelmeinél. Már most az elején megjósolható, hogy vélhetőleg olyan izgalmasan szoros lesz lent és fent is a végjáték, mint az előző szezonban. Csak a legtöbb helyen az alacsony színvonalat és a rendkívül alacsony nézőszámot lehetne feledni! Pedig vannak mérkőzések, amik már kifejezetten jónak is mondhatóak.

 

A Vasas otthon fogadhatta a Mezőkövesd csapatát. Az első félidő a gyakorlatilag teljesen feledhető semmivel volt azonos, mindkét csapat esetében. Érdemben nem történt semmi, csak úgy el voltak kint apályán a jó levegőn a fiúk.

A második félidő már valamivel élvezetesebb és mozgalmasabb játékot hozott, ha nem is égett a lábuk alatt a pálya. A Vasas megszerezte a 60. percben az előnyt és úgy gondolt elég lesz arra kissé ráfeküdnie. Miközben benne volt a lehetőség, hogy ha ott tovább erősíti a nyomást a komolyabb ellenállást nem mutató Mezőkövesd ellen, akkor nyerhetett volna. Így viszont a 90. percben szinte a semmiből a Mezőkövesd betalált, egyenlített és így alakult ki az 1-1-es végeredmény közöttük.

A Honvédhoz ezúttal az Újpest látogatott el és egy nagyon jó, hajtós, változatos, jó mérkőzést vívtak meg egymással. Teljesen kiegyenlített volt a játék a két csapat között. Az Újpest szerezte meg a vezetést a Honvéd ellen, már a 8. percben. Ezután is bőven lett volna még helyzete, igaz a hazaiaknak is. A második félidő is élénk, nagy iramú játékot hozott. Aztán a 72. percben jött egy beadás, amibe Lanzafame – ki más is lehetett volna! – nagyon jól tette bele a lábát és ezzel egyenlíteni tudott a Honvéd. A 82. percben Kamber találatával meg is fordította a mérkőzést. Az utolsó pillanatig benne volt a játékban, hogy egyenlíteni fog az Újpest, de semmi nem jött össze neki. Így maradt a 2-1-es végeredmény.

A Haladáshoz látogatott ebben a fordulóban az újonc Balmazújváros. És meglepetésre a vendégek kezdtek kicsit kezdeményezőbben, a Haladás lassan lendült bele a játékba. De ahogy belelendült, egyre jobb formát tudott mutatni és egyre inkább átvette az irányítást is, ami a 23. percben gólhoz vezetett számukra.

A második félidőben is a haladás dominált és nagy nyomás alá tudta helyezni ellenfelét. A 70. percben tovább növelte az előnyét is. Ekkor szinte a semmiből, hirtelen a vendégek is betaláltak és talán le is kezdtek reménykedni abban, hogy egyenlíthetnek. Egészen pontosan két percig tarthatott ez a reményük, mert a Hali megszerezte a harmadik találatát és ezzel el is döntött tulajdonképpen mindent. Hozzá kell tegyük, hogy Király remek formában védett, már-már régi önmagára emlékeztetően.

A Ferencváros otthon letámadta, ahogy várható volt a Paks csapatát. Igaz az elején még olykor megpróbált megvillanni a Paks, de aztán egyre erősebb lett a Fradi nyomása. A második félidőben is a Ferencváros nyomott végig, ezért is volt nagy meglepetés, hogy amikor egyetlen esetben szinte a Paks elkeveredett az ellenfél kapuja elé, abból azonnal gólt is szerezve egyenlíteni tudott. Ezután nagyon jöttek volna előre még a zöld-fehérek, de gólt szerezni már nem tudtak. 1-1.

A Diósgyőr ezúttal otthon fogadta a Felcsút csapatát. Nagy meglepetésre, a Felcsút a 7. percben előnyhöz tudott jönni és nyomott is az elején még viszonylag keményen. Igaz 3 perc sem kellett ahhoz, hogy a Diósgyőr egyenlíteni tudott. Nagyon súlyos kapus hibának volt köszönhető a szemfüles gól, ami okán nagyon sokan derülhettek a Felcsúton.  A második félidőben kiegyenlített küzdelem volt a jellemző. Megint előnyhöz tudott jutni a Felcsút a 75. percben, de aztán a 89. percben Vela ismét egyenlített. 2-2.

A Videoton végig dominálta nagyon keményen otthon a Debrecen elleni találkozóját. Helyzetek tömegét alakították ki, de semmi nem ment be nekik, a legtisztább helyzeteiket is el tudták rontani. A Debrecen minden erejét a védekezés kötötte le, ellentámadásra alig marad már energiája. Nagyon sokáig úgy festett, hogy ezzel a passzív játékkal is legalább egy pontot el fognak tudni hozni a Viditől, de egy teljesen felesleges szabálytalanság következtében a 96. percben büntetőhöz jutott a Vidi, amit értékesíteni is tudott. 1-0.

Most az ünnep miatt előre hozott fordulók jönnek. Csütörtökön és pénteken is lesz játék az OTP Ligában.

A Ferencváros a haladást fogja fogadni és ha nem akar nagyon nehéz helyzetbe kerülni, itt már nyernie kell, de a Haladás akár egy pontot némi szerencsével el is hozhat tőlük.

A Debrecen otthon fogadja a Vasast és ha nem tudja itt most maga mellé állítani egy győzelemmel a hazai pálya előnyét, ebben a szezonban is folytatódni fog vesszőfutása, a Vasas meg van olyan jó csapat, hogy legalább az ikszre idegenben is jó lehessen.

A Mezőkövesd a Honvédot fogadja és remélik, legalább egy pont összejöhet nekik, de erre valljuk meg igen halvány az esélyük a jó formában lévő fővárosiakkal szemben.

A Felcsúthoz most a Balmazújváros fog ellátogatni. Otthon a felcsútiak nem esélytelenek, de a Balmazújváros képes lehet bravúrra, ahogy azt komolyan vehető valódi csapatok ellen is megtette már.

Nagy derbinek ígérkezik az Újpest-Diósgyőr találkozó, ahol a lila-fehérek látszanak esélyesebbnek, de ebben a szezonban nem lehet leírni előre a Diósgyőrt.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook