2018. november 21. - Olivér

Ne szomorkodj Teddy!

2018. október 30. Szerző: Rózsa Misi
Egy arizonai kisfiút hatalmas csalódás ért a születésnapján. 32 óvódás társát hívta meg egy pizzázóba a születésnapi partijára, de hiába várta őket, senki nem jött el, ami miatt nagyon szomorú volt. Édesanyja egy közösségi oldalon számolt be gyereke nagy bánatáról. A 6 éves kisfiú könnyeit a sportolók embersége szárította fel.

 

Előbb a Phoenix Sun kosárlabda csapata hívta meg a kis embert a Los Angeles Lakers elleni bajnoki mérkőzésére, ahol a kisfiú lemehetett a pályához és pacsizhatott a játékosokkal. A csapat a nevére szóló mezzel és sok egyéb apró figyelmességgel ajándékozta meg és az egész csarnok ünnepelte őt.

De itt nem ért véget a történet, mert az United Soccer League-ben szereplő labdarúgó csapat a Phoenix Rising is nagy szeretettel meghívta őt a mérkőzésére, ahol szintén ajándékokkal várják a kis embert.

Az NHL-ben szereplő Arizona Coyotes jéghoki csapat, pedig ajándékgyűjtésbe kezdett a fiú javára, hogy azzal köszöntsék fel a születése napján.

Lehet akár azt is mondani tehát, hogy Teddy jobban is járt azzal, hogy kis pajtásai magára hagyták, hiszen így olyan emlékezetes születésnapban lehetett része, ami keveseknek adatik, meg és amire egészen biztosan, amíg csak él emlékezni fog. A sport pedig ismét megmutatta, hogy nem csak jelentős eredményekkel tud örömöt szerezni a közösségnek. Az esemény híre bejárta a világsajtót is, így több millióan kívánhatunk ennek a kisfiúnak nagyon boldog születésnapot.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook