2018. november 13. - Szilvia

Női kézilabda BL: csoportkörök vége

2018. március 12. Szerző: Rózsa Misi
Véget ért a csoportkör a női csapataink számára is. Volt, aki szépen zárta, a másik meg sajnos most nagyon nem.

 

A Ferencváros csapata a csoport leggyengébbjének a Bietigheim-nek az otthonába látogatott el. Itt illett volna győznie akkor is, ha ez már sokat nem osztott és nem szorzott, hiszen a csoportelsőség lehetősége már messze volt, a kiesés veszélye pedig nem állt már fent. Az első félidőben a Fradi bent maradt az öltözőben, fejben. Kint a pályán ezt a hazai csapat remekül használta ki és 16-11-re vezetni tudtak. Igaz a második félidőben már valamivel jobban játszott a Ferencváros és azt meg is nyerte 12-11-re, de összesítésben 27-23-ra alulmaradt, amire nem lehet büszke.

A Győri ETO itthon zárhatta a csoportköröket a Ljubljana ellen és nem is okozott csalódást a szurkolóinak. Ellenállhatatlanul tört előre és nagyon szép játékot tudott bemutatni itt is. Az első félidőt 17-12-re a másodikat 17-13-ra nyerte, tehát 34-25-re kiütötte soros ellenfelét és bebiztosította csoportelsőségét.

Az A csoport végeredménye:

Győri ETO
Rosztov
CSM Bukarest
Midtjylland
NFH Nyk
Ljubljana

A B csoport végeredménye:

Vardar SCBT
Metz
Ferencvárosi TC
Buducnost
Thuringer
Bietigheim

Minden csoportból az első négy jutott tovább a negyeddöntők mezőnyébe. Itt a Győri ETO ellenfele a Buducnost lesz, míg a Ferencvárosé a Rosztov. A mérkőzéseket természetesen oda-visszavágós alapon játsszák itt le. A Győri ETO idegenben a Ferencváros itthon kezdhet majd április 7.-én a visszavágókat április 14.-én rendezik.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook