2018. április 25. - Márk

Női Ökölvívó Budapest Bajnokság

2017. november 12. Szerző: Rózsa Misi
A helyszín és a verseny időpontja minden szempontból ideális volt. A nagyon igényesen felújított Madárfészek Ökölvívó Akadémia, az a magyar ökölvívás egy értékes kis ékszerdoboza lett, pedig még mindig folynak a fejlesztései, de már így is igényes, szuper környezet adja a felkészülés minden feltételét a versenyzőknek és ideális helyszín jelentős versenyek rendezésére.

 

Szombat kora délután ringbe lépni a versenyzőknek és a közönségnek is nagyon jó időpont lehetne, kellemes és tartalmas szombati program. A szervezők ki is tettek magukért, ami a verseny lebonyolításának szervezését illeti, arról csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni.

Mégis savanyú erősen az ökölvívást szerető és tisztelő ember szájíze. Már önmagában az szomorú, hogy egy női Budapest bajnokságra, alig pár egyesület tartotta fontosnak, hogy versenyzőket nevezzenek be. Összesen eredetileg 7 pár került össze, vagyis 14 kislány és nő szállt volna versenybe egymással, de a végén mindössze hat pár lett a vége. És ebből négy párnál az MTK adott versenyzőt, több versenyzőt is hoztak, de volt, akinek még ellenfelet sem sikerült találni, illetve volt olyan, aki ugyan megígérte, hogy itt lesz és kiáll versenyezni, de aztán vagy már előtte, vagy a helyszínen meggondolta magát. Igaz egy pár kislány, még a versenyzőkön túl bemutató mérkőzésen a kötelek közé lépett.

Amikor a szervezők azt látták, hogy vészesen alacsony a női nevezők száma, azt az okos döntést hozták, hogy akkor itt a női verseny mellett lehetőséget adnak utánpótlás korú fiú versenyzőknek is kötelek közé lépni és szép küzdelmekkel szórakoztatni a közönséget. Szóban rengetegen megígérték, hogy adnak versenyzőket, úgy volt eredetileg, hogy 10 pár fiú lép majd szorítóba és nem kis nevek is szerepeltek volna közöttük, tehát jó harcok alakulhattak volna ki. Itt is az MTK adta a legtöbb versenyzőt, mert 5 fiúval érkeztek, akik be is mérlegeltek, ahogy kell, aztán a sorsolásnál kiderült, hogy sokan visszaléptek a versenytől, így például csak az MTK esetében az 5 nevezett fiú közül, egyetlen egy sem kaphatott ellenfelet. Végül itt is négy pár tudott mindössze összeállni, a klubok érdektelensége miatt. És ez nagyon nincsen rendben, sem a lányok, sem a fiúk esetében, hiszen azok, akik eljöttek, akik napokat vagy akár heteket készültek erre a versenyre, akik sok mindenről lemondtak annak érdekében, hogy jó formában szállhassanak harcba, hogy jó mérkőzésekkel szórakoztassák a közönséget, akik korán keltek és végig várták a sorsolást és később a versenyt is, feleslegesen tették mindezt, mások nemtörődömsége miatt. Akik nem jöttek el, akik nem álltak ki küzdeni, azok bizony tiszteletlenséget mutattak a versenytársak és a sportág irányába, ami nagyon nincs rendbe, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Az első két mérkőzés bemutató mérkőzés volt. 36 kg-ban Németh Gábor VEC mérkőzött meg Jámbor Árpád UTE ellen, míg a másik bemutató mérkőzésen Eberwien Mia KSI küzdött meg Akli Nóra HHS ellen. Mivel ezek bemutató mérkőzések voltak, így mindegyiken döntetlen eredmény született.

A Női Budapest bajnokság első tétmérkőzését 57 kg-ban Balogh Melinda KÖB vívta meg Dobos Rebeka KSI ellen. Balogh nagyobb súlycsoportba lett erre a tornára feltolva, ami láthatóan megviselte, megzavarta és nem igazán ment neki a bunyó, Dobos Rebeka hatalmas fölény mellett magabiztosan nyerte küzdelmüket.

A második páros 50 kg-ban Pethő Bianka MTK és Reményi Adrienn VSC volt. A kezdő, kevés versennyel rendelkező Pethő, nagyon vehemensen kezdett, és azonnal puhatolózás nélkül neki ment az ellenfelének és nagyon szép stílusú bokszával, hatalmas fölényt szerzett az első pillanattól kezdve. Gyakorlatilag ellenfelének momentumai sem voltak, kétszer is számolni kellett rá már az első menetben, az egyoldalú csata nem is folytatódott, mert Reményi sarka feladta az első menet végén a küzdelmet. Pethő Bianka a torna legjobbja volt a mérkőzése alapján és nagyon megérdemelten nyert itt.

Harmadik párként 54 kg-ban Szabó Szabina TMÖ bokszolt Rozgonyi Boglárka MTK ellen. Az első pillanatokban még szorosnak látszott a küzdelmük, de Szabó egyre jobban belelendült, egyre nagyobb fölénybe került. Sokat és tisztán talált többször állt közel ahhoz, hogy idő előtt be tudja fejezni a mérkőzést. Rozgonyi már azért dicséretet érdemel, hogy végig állva tudott maradni ebben az egyoldalú küzdelemben. Teljesen megérdemelt volt Szabó egyhangú győzelme itt.

57 kg-ban Erdős Vivien VGY mérkőzött meg Veér Orsolya MTK ellen. Itt is szorosnak indult kettejük csatája, de Veér folyamatosan jött egyre jobban bele a küzdelembe, végül már egyértelmű fölényben tudott bokszolni és ellenfelére a második menetben számolni is kellett. Erdős mindent megtett, ami tőle telt azért, hogy fordítani tudjon, de erre érdemi esélye is kevés volt. Egyhangú pontozással nyert tehát Veér Orsolya.

66 kg-ban Kovács Fanni MTK lépett szorítóba Varasdi Vanda VSC ellen. Varasdi az elején átvette az irányítást, nagy lendülettel támadott, Kovács védekezésre volt sokáig kényszerítve, amiből olykor azért nagyon pontos kontrákkal kemény válaszokat adott a bekapott ütésekre. A második menetre már kezdett Varasdi fáradni, de ezt nem tudta itt most Kovács megfelelően kihasználni, bár szorosabb lett a mérkőzés és talán enyhe Kovács fölény mellett zárult ez a menet. A harmadik menetben Kovácsnak lehetősége lett volna, a nagyon fáradt Varasdi ellen fordítani, de nem használta ki a kínálkozó lehetőséget, nem ütött eleget, amikor ütni kellett volna, viszont Varasdi a kevés támadását sikeresen hajtotta végre. Alapvetően a két lány szoros mérkőzést bokszolt, de elvitathatatlan, hogy Varasdi megérdemelten nyerte meg összecsapásukat.

Az egyetlen felnőtt párként 69 kg-ban Halász Nóra KSI küzdött meg Fördös Krisztina ÖCS ellen. Nagyon harcias, kemény csatát hozott a két lány összecsapása, gyorsan és pontosan bokszoltak, mindketten közönséget szórakoztató küzdelmet vállaltak fel. Ebből végül Halász jött ki jobban, ő szerezte meg a győzelmet.

A végén levezetésnek még három fiú pár következett serdülő kategóriában, a ringben.

Messze nem volt most itt teltház, de azért azt se lehet mondani, hogy kevesen jöttek el, és azt nagyon jó volt átélni, a kisszámú közönség, milyen hangosan és lelkesen tudta bíztatni a saját kedvenceit, tehát a lelátói hangulatot első osztályúnak lehet mondani. Ki kell még emelni a bírók teljesítményét, amire egy fél rossz mondatot nem lehet mondani, kiválóan és hiba nélkül látták el a dolgukat azok is, akik a ringben dolgoztak és azok is akik pontozták a versenyeket.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook