2018. november 21. - Olivér

Olimpiai mérleg

2018. október 18. Szerző: Szele Tamás
Hát véget ér az ifjúsági olimpia Buenos Airesben, és nekünk csak a gyönyörű emlékek maradnak, a magyar küldöttség sosem látott brillírozásáról. Vonjuk meg a mérleget, mert jó még így utólag is visszatekinteni erre a sosem látott éremesőre: huszonnégy éremmel ez volt minden idők legsikeresebb magyar ifjúsági olimpiai szereplése.

 

Igen, Magyarország 24 éremmel, 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal zárja a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát.

A csütörtöki utolsó napon magyar részről már nem lesz érdekelt egy versenyző sem, a záróünnepséget - közép-európai idő szerint - éjjel tartják.

Az, hogy a 79 fős küldöttség hányadik helyen zár az éremtáblázaton, a zárónap után dől el.

A magyarok közül az úszó Milák Kristóf és Késely Ajna volt a legeredményesebb három-három győzelemmel, előbbinek pedig még egy ezüstje is van.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja emlékezetet, hogy a magyarok 20 sportágban indultak, és ezek közül kilencben sikerült érmet nyerni: atlétikában, birkózásban, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (lányok), tornában, úszásban és vívásban; ezekhez jön még az éremtáblába eredményeibe nem számító lovaglás és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a mix csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).

A MOB összesítése alapján az első, 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia éremtáblázatán 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel végzett Magyarország, a vegyescsapatok eredményeit is beleszámolva pedig 7-4-6 volt a mérleg, majd 2014-ben, Nankingban 6 arannyal, 6 ezüsttel és 11 bronzzal zárt a csapat, a vegyes eredményekkel pedig 7-9-12 volt a számsor. Buenos Airesben 15, 8, 5 a „bővített mérleg”.

A magyar érmesek:

arany:

Milák Kristóf (úszás - 400 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó)
Rabb Krisztián (vívás - kard egyéni)
Özbas Szofi (cselgáncs, 63 kg)
Berecz Blanka (úszás - 200 m pillangó)
Késely Ajna (úszás - 800 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors)
Pusztai Liza (vívás - kard egyéni)
Rendessy Eszter (kajak - gyorsasági verseny)
Kiss Ádám (kajak - gyorsasági verseny)

ezüst:
Milák Kristóf (úszás - 100 m pillangó)
Gönczöl Laura (kenu - gyorsasági verseny)
Balázs Krisztián (torna - talaj)
Bácskay Csenge (torna - ugrás)
Szél Anna (birkózás - 57 kg)
Endrész Klaudia (atlétika - távolugrás)
Huller Dániel (atlétika - 400 m gát)

bronz:
Vég Zsombor (cselgáncs - 100 kg)
Leány strandkézilabda-válogatott
Gulyás Michelle (öttusa - egyéni verseny)
Balázs Krisztián (torna - nyújtó)
Vas Blanka, Buzsáki Virág (kerékpár - kombinációs csapatverseny)
Vegyescsapat-versenyekben is végeztek dobogós helyen magyarok, de ezeket hivatalosan nem számolják. A vívók 1-es számú európai válogatottjával győzött a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, ugyancsak első lett Pekler Zalán mongol partnerével légpuskában, valamint Balázs Krisztián a tornasport különböző szakágainak képviselőiből összeállt csapatok küzdelmében. A díjugrató Jármy Vince ezüstöt nyert az Európa-válogatott tagjaként.

A krónikást cserben hagyják a szavak, csak annyit tud mondani: köszönjük, nagyon köszönjük – gyönyörű volt, a fiatal magyar sport valóságos tűzijátékát láthattuk.

Csodát tettek a fiatalok Buenos Airesben – és ez még csak további csodák beharangozója!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook