2017. szeptember 24. - Gellért, Mercédesz

Paradopping

2016. július 24. Szerző: Szele Tamás
Ilyen még nem volt, kérem. A paralimpiák és általában a parasport soha nem szólt nagy pénzekről, reklámszerződésekről, ez mindig a tiszta, sportszerű szellem terepe volt. És mégis: lám, lehet, hogy eltiltják a teljes orosz paralimpiai keretet a riói indulástól, ugyanis központi, államilag irányított doppingolás gyanúja merült fel ellenük.

A botrányt az indította el, hogy harmincöt orosz paralimpikon pozitív mintája tűnt el szőrén-szálán egy moszkvai laboratóriumból. Ráadásul későn, hiszen azt már az első vizsgálatok után lehetett tudni, hogy a minták pozitívak. Csak éppen elnyelte őket a föld. Tapasztalt ember persze tudja, hogy Moszkvában nem vész el semmi, minden eltűnt szamovár megtalálható a Lubjanka téren, ugyanis az FSZB-nek egyszer még minden jó lehet valamire – no, de ez természetesen nem hivatalos, hivatalosan erről szó sincs. Hanem hát lehet nagy hatalmú társaság az FSZB, lehet erős ember Putyin, de a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság megkutyálta magát: ha nincsenek minták, nem szerepelhet az orosz paralimpiai keret a riói megmérettetésen.

 

 

Illetve, az NPB végleges döntése augusztus első hetén várható majd, akkor derül ki, hogy az orosz paralimpikonok mehetnek-e a szeptember 7-18. között tartandó riói paralimpiára. A 2012-es londoni eseményen 102 érmet szereztek az oroszok, ezzel Kína és Nagy-Britannia mögött a harmadik legeredményesebb nemzet voltak. 

És erre nem nagyon lehet mit mondani. Közismert, hogy az orosz atlétákat már eltiltották, hasonló okokból, a többi orosz olimpikon sorsáról is nemsokára születik döntés – de miféle haszon származhatott a paralimpikonok doppingolásából?

Miért kellett bemocskolni a legtisztább, legsportszerűbb dolgot is? A paralimpikon sosem fog meggazdagodni a győzelmeiből, legtöbbjük saját anyagi forrásait használja, hogy sportolhasson, nekik az érem nem reklámszerződéseket vagy vaskos bankbetétet jelent, hanem egyszerűen csak a győzelmet. Amit ők maguk érnek el, úgy, hogy jelentős hátránnyal indulnak a versenyen. Épp ez volt benne a szép.

És mire lenne jó Oroszhonnak az, ha minden érmet az ő paralimpikonjai hoznának el Rióból? Kiállítják majd a Vörös Téren? A Blazsennij székesegyház ikonosztázában? Putyint ezért kitüntetik a Hős Város és a Hős Anya érdemrendekkel?

Felesleges dolog volt ez, goszpogyin. 

Jó nem származott belőle, csak rossz.

De legalább sikerült elrontani valami szépet...

 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook