2018. november 21. - Olivér

Paralimpikonjaink Phjongcshangban

2018. március 15. Szerző: Szele Tamás
Sor került végre a magyar paralimpikonok első szereplésére is a téli játékokon: igaz, nagy reményekkel nem kecsegtetnek, de a sport és az olimpia szelleme nem is a mindenáron győzni akarásról szól.

 

Lássuk mit ért el a három magyar parasportoló a koreai télben.

Bemutatkoztak a magyar versenyzők is a phjongcshangi téli paralimpián szerdán: a látássérült alpesi síző, Balogh Zsolt a 15. helyen zárt óriás-műlesiklásban, Lőrincz Krisztina pedig 24. lett az ülő sífutók sprintversenyén.

Lőrincz Krisztina - aki 2016-ban a nyári paralimpián is ott volt, Rióban evezésben indult - az 1,1 kilométeres sprint versenyben nem jutott tovább a selejtezőből, de egyéni csúcsot ért el, és végül egy versenyzőt megelőzve 24. lett.

A férfi óriás-műlesiklás látássérült kategóriájának mezőnyében 18-an indultak, Balogh Zsolt haladását Bocsi Bence segítette vezetőként. A magyar páros mindkét futamot teljesítette, s az időeredményük a 15. helyhez volt elegendő.

Lőrincz Krisztina ezzel befejezte a szereplését Phjongcshangban, míg a Balogh, Bocsi duó szombaton műlesiklásban lesz érdekelt.

A phjongcshangi paralimpián 49 ország 570 sportolója szerepel. A hat sportágat - alpesi sí, sílövészet, kerekesszékes curling, sífutás, hódeszka és szánkós jégkorong - magában foglaló esemény vasárnapig tart. Mi, magyarok még szombaton szurkolhatunk a műlesikláson: hajrá, Balogh és Bocsi!

 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook