2018. október 15. - Teréz

Remekül kezdett az MTK Budapest

2018. augusztus 10. Szerző: Rózsa Misi
A magyar női labdarúgás igazából két szereplős Magyarországon. A Ferencváros és az MTK Budapest az a két egyesület, aki rendre küzd egymással a bajnoki cím megszerzéséért, ami hol ennek, hol annak sikerül.

 

Ez a két csapat toronymagasan kiemelkedik a hazai mezőnyből és mindkettő kiváló erőkből áll. A Ferencváros nagyobb anyagi lehetőségekkel bír, az MTK szerényebbekkel, de ennek ellenére az előző szezont megint az MTK nyerte meg, így megvédte az azt megelőző szezonban kiverekedett bajnoki címét a Ferencváros előtt. Az MTK Budapest kapta meg tehát a lehetőséget idén is arra, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessen.

Ezúttal a cseh Slavia Praha, a koszóvói Mitrovica és a török Belediyesi lesznek az ellenfelei a selejtezőkben. A selejtezőkből a csoportok első helyén végzők jutnak automatikusan tovább, mellettük erre még a két legjobb második kap lehetőséget. Tíz darab négy fős csoportokban folynak a küzdelmek, a mieink a 4. csoportban szerepelnek.

Az első ellenfél a Mitrovica volt a magyar lányoknak. Már az első félidőben jelentős fölényben futballoztak a magyar lányok. Már a játék elején egy bődületes nagy kapufával indítottak és folyamatos nyomás alatt tudták tartani soros ellenfelüket, aki az MTK kapujához se igen tudott eljutni. Még kapura lövési kísérletük sem volt! A 7. percben aztán az MTK megszerezte az első gólját. A 44. percben már két gólos volt ez az előny és így mehettek pihenőre a csapatok.

Az MTK Budapest csapata a második félidőre harcosabban jött ki, mint ahogy az elsőről levonult a pályáról. Sikerült fokozniuk a játék sebességét és agresszívabban játszottak, kiváló technikai megoldásokat felmutatva. A játék képe alapján már lehetett látni, hogy itt nagy verésbe fog belenézni az ellenfél. És ez így is lett. A 48. percben jött a harmadik magyar gól. Aztán gyorsan rá az 51. percben a következő. A 76. percben egy jogos büntetőből növekedett szépen tovább a magyar előny, majd a 79. percben akcióból. Igaz szépségtapasz a nagy verésre, hogy a 82. percben a semmiből aztán az ellenfél is egyszer be tudott találni, így alakult ki a fölényes 6-1-es MTK Budapest siker.

A másik mérkőzésen a Slavia Praha, 7-2-re verte meg a török Belediyesi csapatát. Most pénteken az MTK Budapest következő ellenfele a török csapat lesz, míg a csehek a koszovóiak ellen lépnek pályára. Nyilván magyar és cseh győzelem várható ezeken a találkozókon, aztán jön majd a jövő hét hétfő, amikor a csehek ellen lépnek pályára a magyar lányok és vélhetőleg ott fog eldőlni, hogy kettejük közül, ki nyeri a csoportot. A kezdésre nem lehet panasz, az nagyon rendben volt magyar részről, bízzunk a hasonló folytatásban.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook