2018. augusztus 18. - Ilona

Sakura a dojóban

2018. április 9. Szerző: Szele Tamás
Vannak nagyon japán dolgok. A kelet-kutatók, főleg a sinológusok azt szokták mondani, hogy Kína ugyan messzebb van tőlünk, mint a Hold túlsó oldala, de Japán már másik galaxis. Japán a cseresznyevirágzás, a teaszertartás, és japán a szumo. Kétségtelen, hogy sport, bár sajátos dolog, de hát egy idegen galaxisban sok minden lehetséges, az is, hogy majdnem belehaljon az ember.

 

Még akkor is, ha csak megnyitja a mérkőzést.

Az eset még szerdán történt Kiotóban, a helyi polgármester, Riozo Tatami beszédet tartott egy verseny megnyitóján, aztán hirtelen összeesett. Több nő, köztük orvosok siettek volna a segítségére, azonban a bíró egyiküket sem engedte fel, mivel a tradíciók szerint nők soha nem léphetnek be a küzdőtérre. A férfit sztrókkal szállították kórházba, állapota nem életveszélyes.

Az eset miatt elég nagy volt a felháborodás, a városvezetés később közleményt adott ki, amiben megköszönték a segíteni próbáló nőknek, hogy igyekeztek tenni valamit. A szumószövetség is bocsánatot kért a történtek miatt, azt írták, hogy a bíró helytelenül járt el egy olyan helyzetben, ami egy ember életét veszélyeztette.

Volt már a tradíció miatt botrány korábban is: 2000-ben például az ország első női kormányzóját, Fusae Otát nem engedték be a küzdőtérre, hogy átadja a győztesnek járó díjat, hiába kérlelte a bírót. Az országban közben egyre népszerűbbek a női szumóversenyek is, de a szövetség egyelőre csak amatőr státuszban kezeli a női versenyzőket.

Hát ilyen a büszke szamuráj: még a segítség sem kell neki, ha nőtől jön.

A tendencia különben igen japános, olyan, mintha a hasmenést is harakirivel gyógyítanánk: tény, hogy a szeppuku minden betegséget elmulaszt, örökre, de talán mégsem nevezhető terápiának. És semmiképp sem javallott.

Vannak hátrányai annak, ha az ember nem japán, de azért akad néhány előnye is.

Banzai!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook