2018. július 16. - Valter

Semmitmondó döntetlen

2018. június 8. Szerző: Rózsa Misi
Fehéroroszország, hogy finoman fogalmazzunk, nem tartozik az európai labdarúgás élvonalába. Jelenleg a FIFA rangsorában a 77. helyen találhatóak, mi az 59. helyen vagyunk.

 

A Vb selejtezők során az A csoportban szerepeltek és tök utolsók lettek, még Luxemburg is meg tudta őket előzni. Összesen a selejtezők során egy esetben sikerült otthon nyerniük Bulgária ellen, mellette két döntetlenjük volt és az összes többi mérkőzésüket elveszítették.

Mi sem jutottunk ki sajnos a Vb-re, de csoportunkban legalább a harmadik helyezést meg tudtuk szerezni, 4 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség mellett. Nagy szégyenre a Vb selejtezők során, vereséget szenvedtünk el Andorrától és felkészülési mérkőzésen még Luxemburg is meg tudott verni minket.

Szerda este a magyar válogatott Fehéroroszországba utazott, hogy barátságos, felkészülési mérkőzést játsszon a két csapat egymással. A mérkőzés abszolút kiegyenlített küzdelmet hozott a két csapat között. Mi kezdtünk harcosabban, de hamar elfogyott a lelkesedés és a mezőnyben igyekeztünk birkózni leginkább ellenfelünkkel, aki többet birtokolta a labdát és többször is sikerült eltalálnia a kapunkat, sokszor vagy Gulácsi bravúrja vagy a szerencse mentett meg minket a góltól. De aztán a 25. percben már az sem, mert egy rögzített helyzetből, előnyhöz tudott jutni ellenfelünk. Igaz a magyar csapat javára legyen mondva, hogy 1 percen belül sikerült egyenlítenünk. Sajnos ezután is az ellenfél előtt adódott több helyzet, sokszor be tudtak minket szorítani a kapunk elé.

A második félidőben is ellenfelünk volt a kezdeményezőbb és ők játszottak veszélyesebben. Itt is nagy szerencsének és pár védekezési bravúrnak volt köszönhető, hogy nem kaptunk újabb gólt, gólokat. Hogy elől mennyire nem tudtunk érdemben semmit felmutatni, azt jól jelzi, hogy a második félidőben, egyszer sem találtuk el az ellenfél kapuját. A végén szomorú volt látni, hogy nem volt meg a magyar csapatban a küzdő szellem, nem törtek győzelemre, igyekeztek a labdát tartani és húzni az időt, hogy maradjon legalább a döntetlen eredménynek. Igaz a vége felé, már a fehéroroszok is hasonló mentalitásban játszottak.

A döntetlen a nagyon alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos eredménynek mondható. Még akkor is, ha a játékvezető, egy teljesen egyértelmű és jogos 11-est nem adott meg a magyar csapat számára, amikor Dzsudzsákot buktatták a 16-oson belül. Nagyon szomorú volt látni, a csapat hozzáállását a játékhoz és szomorú volt a mérkőzés végén azt hallgatni, hogy tulajdonképpen a szövetségi kapitány elégedett egy ilyen gyenge csapat ellen az eredménnyel és nem volt érdemi baja azzal a siralmas játékkal, amit ez a csapat itt most produkált. Az a csapat, amiben az igazi küzdőszellem nyomait sem lehet felfedezni, nem alkalmas arra, hogy vele akárcsak elfogadhatónak mondható eredményeket el lehessen érni. Gulácsi az egyetlen, akit lehet dicsérni, de a legnagyobb elismerés azoknak a szurkolóknak jár, akik minden borzalmas előzmény ellenére is elkísérték ide is a csapatot és nagyon lelkesen és hangosan szurkoltak végig azoknak, akik a pályán nyújtott teljesítményükkel, illetve a teljesítmény hiányával nem szolgáltak rá erre.

Na, meglátjuk majd, hogy idehaza Ausztrália ellen mire lehet képes ez a csapat, lesz e valaki, aki képes felébreszteni és motiválni őket. Mindenesetre a meznek természetesen szurkolunk tiszta szívünkből.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook