2018. július 23. - Lenke

Sikeres menetelés Murciában

2018. május 10. Szerző: Rózsa Misi
Második napjához érkezett szerdán a Boxam nemzetközi ökölvívó torna. Az összes magyar szereplő ringbe lépet és egyik se kapott könnyű ellenfelet.

 

Kovács Richárd 64 kg-ban megint spanyol, vagyis hazai ellenfél ellen lépett szorítóba. Az első menet nem igazán volt jó tőle, önmagához képest mondhatjuk akár azt is, hogy kifejezetten gyengén kezdett. Szerencsére a sarok mentálisan a szünetben komolyan tudta ösztönözni és a második menetben már igen szépen és hatékonyan is bokszolt. A harmadik menetben hozta igazán azt, amiért rengetegen rajonganak érte. Nagyon szép elmozgásokkal védekezett, sokszor azt se tudta az ellenfele, hogy hol van Ricsi a ringben. Ezekből indított nagyon kemény támadásokat, igen összetett, szép kombinációkat bemutatva. Nem is lehetett kérdés, hogy jobb versenyző, mint ellenfele volt, így természetesnek vette mindenki, hogy az ő kezét emelték a küzdelem végén a magasba.

69 kg-ban Vadász András következhetett. Neki is egy hazai versenyzővel kellett megmérkőznie. A találkozójuk nem volt izgalmas. Mi magyarok ezt persze nem sajnálhatjuk, mert attól lett kicsit unalmasabb, hogy Vadász nagyon magabiztos volt, az ellenfele gyakorlatilag a közelébe sem tudott kerülni. Ezzel szemben Vadász akkor ütötte meg, amikor csak akarta, olyan sima mérkőzés volt ez, hogy Vadásznak meg se kellett igazából izzadnia a sikerért.

75 kg-ban Harcsa Zoltán lépett a ringbe rutinos és erősnek mondható német ellenfelével szemben. De hiába volt rutinosnak és erősnek mondható az ellenfele, Harcsa parádés napot fogott ki és olyan fölényt alakított ki kettejük között már az elején, hogy nem lehetett kérdés a sikere. Nagyon könnyedén mozgott, látszott rajta, hogy kifejezetten élvezi a bunyót, ki se akar majd a végén jönni a ringből. Tökéletes védekezés mellett, látványos és nagyon pontos támadásokat vezetett, az is kisebb meglepetésnek mondható, hogy a német talpon tudott maradni vele szemben. Hatalmasat bokszolt Zoli és nagyon megérdemelte a továbbjutást.

91 kg-ban Hámori Ádám jöhetett végül a ringbe. Nagyon jól indult minden számunkra, mert Hámori felvállalta a nyílt férfias küzdelmet és kemény ütésekkel jött előre az első menetben. Volt olyan tiszta és kemény találata is, ami megrendítette ellenfelét. Nem sok kellett ahhoz, hogy be is fejezze az első menetben kettejük párharcát. A második menetben a francia ellenfél, alattomos módon egy könyökléssel Ádám füle mögött felszakította a bőrt és az elkezdett erősen vérezni. A bírók nem vették észre a könyöklést, elmaradt, aminek ezért járnia kellett volna. A francia megpróbálta kihasználni Ádám sérülését, de minden támadását Hámori sikeresen védekezte ki és mindig tiszta találatok sokaságával válaszolt ezekre, a sérülés ellenére is övé volt a második menet is. Nem lehet elvitatni, hogy a harmadik menetre Ádám elfáradt már, a sérülés is sokat kivett belőle és a francia is rengeteget tudott javulni. Ez a menet elment, ezt a menetet jogosan lehetett az ellenfélnek adni. Nagy meglepetés volt, hogy a bírók nem Hámori Ádám kezét, hanem a gall kakasét emelték a magasba, hiszen két menet egyértelműen Hámorié volt a háromból.

Tehát a második nap vége, négy magyar győzelem, de abból csak hármat adtak meg, így a négy magyarból, háromért szurkolhatunk már csak a folytatásban. Szép volt fiúk, csak így tovább.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook