2017. november 24. - Emma

Sportszerűen és pontosan

2017. július 7. Szerző: Szele Tamás
Közleményt juttatott el szerkesztőségünknek a Független Hírügynökség, tárgyilagos hangvételű, lényegre törő felszólítást, melyet a magyar sajtóhoz és annak közönségéhez intéztek – természetesen a FINA-világbajnokság kapcsán, hiszen vitán felül áll, hogy ez lesz a nyár sporteseménye.

 

„Ároktemető

Egy most (újra)induló portáltól talán merész vállalkozás, hogy azonnal felhívással fordul a média szereplőihez; kér, javasol, ráadásul egy olyan ügyben, amely meglehetősen sok vihart kavart eddig is, és amelyben éppen az a dolgunk, hogy megköveteljük a tisztánlátást, kikényszerítsük a valós adatokat, föltárjuk az esetleges korrupciós ügyleteket, egyáltalán: ne engedjük, hogy bármi rejtve maradjon.
Igen, az úszó, vagy másként a vizes világbajnokságról beszélünk, amely nem egészen egy hét múlva veszi kezdetét, és amely körül, kétségtelenül, meglehetősen sok az anomália. Mégis, nem valami álszent hazafiként gondolkodva, a Független Hírügynökség azt szeretné, ha a hátralévő három héten, azaz, amíg a világbajnokság tart, kizárólag a versenyre, és arra koncentrálnánk, hogy ez a budapesti és balatonfüredi világbajnokság pozitív üzenetek hordozzon a világ felé. Félreértés ne essék: a magyar nyilvánosság szereplőiként és nem egyfajta propagandistaként fogalmazzuk meg ezt az üzenetet, kérést. Sőt: ha olyasvalami történik, jut tudomásunkra, amely a szakmai erkölcsi, etikai szabályai szerint elhallgathatatlan, elsőként fogjuk felemelni a hangunkat, és másoktól is ezt várjuk el. Levelünkkel, felhívásunkkal pusztán azt szeretnénk elérni: legyen közös akarat, legyen közös élmény a magyar rendezésű világbajnokság. Tudjuk: drága, helyenként fölöslegesen drága ez a rendezvény. Azt is tudjuk, hogy akad bőven homályos pont. És ezeket a homályos pontokat, a világbajnokság után, ki-ki a maga tehetsége, szorgalma, információi szerint, közösen tisztítsuk ki, ne engedjük, hogy ha vannak felelősök, elbújhassanak a „magyar” vb paravánja mögé. De addig: legyen szilencium, illetve legyünk hangosak; legyünk büszkék a budapesti világbajnokságra. Mi nem lehetünk, nem leszünk a közös siker elrontói.”

Úgy legyen: valóban törekedjünk arra, ha már így alakult, hogy a rendezvény zavarmentesen, problémamentesen sikerüljön, hiszen ez a közönség és a sportolók közös érdeke.

De ha lezajlott, kérdezzünk majd rá a részletekre...

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook