2019. augusztus 26. - Izsó

Szakurada-szan és a technika

2018. november 16. Szerző: Szele Tamás
Sokat lehetne azon mélázni, mi is a japán szellem fő jellegzetessége, de hogy az egyik a maximalizmus, az valószínű. Ha ők valamit művelnek, azt teljes erőbedobással teszik, eget-földet megmozgatnak, és ha ők valamit eltolnak, az úgy el van tolva, mint semmi más a világon. Ez utóbbira a két legjobb példa a második világháború és Szakurada Jositaka.

 

A második világháborút mindenki ismeri, de ki az a Szakurada Jositaka? Nos, ő a 2020-as tokiói olimpia kiberbiztonsági előkészületeiért felelős japán miniszter. Fontos az ő munkája nagyon, épp ezért igen csodálatos, hogy pont őrá bízták. Ugyanis egy szerdai bizottsági ülésen, egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy nem használ egyáltalán számítógépet:

„Huszonöt éves korom óta a munkatársaim és a titkárnőim végezték el a számítógépes munkát” - mondta büszkén a 68 éves politikus, és hozzátette, az ő feladata „szigorúan állampolgári szempontból vizsgálni a kiberbiztonsági kérdéseket.” Jelezte, hogy ezekben az ügyekben nem egyedül hozza meg a döntéseket, a szükséges intézkedésekről az általa vezetett csapat tagjai és a kormány határoz. Biztos abban, hogy nem lesz semmi probléma a 2020-as játékok kiberbiztonsági előkészületeivel. Sőt, hozzátette: nem véletlenül élvezi a kormány bizalmát.

Persze, hogy nem véletlenül: ha jóhiszeműek akarunk lenni, mondjuk azt, hogy tévedésből.

Szakurada-szan ugyanis másik elárulta a szakértelem teljes hiányát az ülésen. A hálózati feszültség és a kártékony programok kapcsán feltett kérdésekre a hatvannyolc éves Szakurada nehezen értelmezhető választ adott. Azt felelte, hogy: „a rendszerben sohasem használtak USB-t”. Ami sajnálatos, de mi a fityfene köze van a hálózati feszültséghez vagy a vírusvédelemhez?

És mi köze van Szakurada-szannak a kiberbiztonsághoz? Fényes elme, korábban például a tokiói olimpia költségvetése körül is tüsténtkedett, akkor olyan nyilatkozatot adott, miszerint Japánnak 1500 jenbe (3750 forint) kerül a játékok megszervezése, miközben 150 milliárd jent (375 milliárd forint) kellett volna mondania.

Na jó, számolni nem tud.

Meg a számítógépekhez sem ért.

Mihez ért egyáltalán?

Rejtély, amint az is, mit keres a posztján. Illetve azt tudjuk: sokat.

Mondom én: ha a japánok elrontanak valamit, azt úgy rontják el, olyan alaposan, mint senki más.

Micsoda egy olimpia lesz ez, Amateraszu Omikami!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

                      

Támogatók

Médiapartnerek

Kövess bennünket

Facebook