2019. június 16. - Jusztin

Szárnyaszegett szárnyalás

2018. július 16. Szerző: Rózsa Misi
Mindennapos téma a magyar labdarúgás mélyrepülésén sopánkodni. Már annyira nem lehet újat mondani ebben a sorozatos gyalázatban, hogy inkább a pesti ember viccet gyárt belőle és kínjában röhög.

 

Az átlag ember látja,hogy reménytelen itt minden. A szurkoló az más fából van faragva. Mert az is látja, hogy a kaki az nem milka csoki, de szeretné remélni, hogy egyszer megfordulhat a rossz széljárás és valami megmagyarázhatatlan csoda által jó is lehet az, ami borzalmasan gyenge és pocsék.

Csütörtökön két csapatunk is érdekelt volt az Európa Liga küzdelmeiben. A Ferencváros hazai pályán fogadhatta az izraeli Maccabi Tel-Aviv csapatát, míg az Újpest idegenben lépett pályára az azeri Neftci Baku ellen.

Érdekes módon a két csapat az első félidőben közel kiegyenlített játékot tudott egymással játszani. A Ferencváros is próbált érdemi támadásokat indítani, igaz a Maccabi többet támadott. Az izraeli csapat kicserélődött a bajnokság óta, most kezdenek összeszokni a játékosok. Igaz a Ferencvároshoz is érkeztek új erők.

A második félidő 61. percében egy nagyon szépen felépített támadásból a Ferencváros előnyhöz jutott. És ez meg is változtatta azonnal a játék képét,mert a Maccabi egyre elszántabban támadott, több esetben is a szerencse mentette meg a Ferencváros kapuját a góltól. De a rendes játékidő hosszabbításában, már a szerencse sem segítette a magyar bajnokságban szereplő csapaton, mert a Maccabi egy távoli, megpattant szép lövéssel egyenlíteni tudott, amivel a visszavágóra igen nehéz, szinte lehetetlen helyzetbe hozva a Fradit. Az 1-1 egyértelműen az izraelieknek kedvezhet inkább.

Labdabirtoklásban kiegyenlített első félidőt hozott a Neftci Baku és az Újpest találkozója. Nem is indult magyar szempontból rosszul ez a mérkőzés, hiszen a 9. percben már az Újpestnél volt a vezetés. Igaz ezután lépésről-lépésre átvették az azeriek az irányítást és a 23. percben össze is hozták maguknak az egyenlítést.

A második félidőben jött az Újpest teljes összeomlása. Semmi nem jött össze nekik, gyakorlatilag a kapujuk elől sem tudtak igazán kijönni, a gyenge kis azeri csapat hatalmas nyomás alatt tudta őket tartani.  Ebből az egyoldalú játékból természetes is volt, hogy a 72.percben az azeriek megfordították a találkozót, ráadásul a hosszabbításban újabb gólt szerezve, szinte kilátástalan helyzetbe taszították a magyar kupagyőztest. Ilyen gyenge teljesítmény mellett ki kell mondani szomorúan, teljesen megérdemelten kapott ki 3-1-re a lila-fehér társulat.
Négy magyar csapat volt érdekelt most a nemzetközi kupák selejtezőiben. Maximálisan 12 pontot lehetett volna itt összeszedni, nem túl acélos alakulatok ellen. / Jó, a Maccabi Tel-Aviv még valóban ellenfélnek nevezhető. / Ebből összesen két pontot sikerült összekaparni a négy magyar gárdának. Ez nagyon-nagyon gyenge, nagyon-nagyon kevés és gyalázatos teljesítmény.  Még stadion ezeknek, százat, ezret!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

                      

Támogatók

Médiapartnerek

Kövess bennünket

Facebook