2017. szeptember 22. - Móric

Szubjektívan a downhillről

2015. szeptember 26. Szerző: Kis Anna
A kikapcsolódás, a mókuskerékből való kilépés mindenki számára mást jelent. Valaki szeret elolvasni egy könyvet, valaki örül, ha kipróbálhat egy új receptet, valaki a kutyájával kirándul, de valakinek az is elég, ha csak otthon ülhet, és végre üres lehet a feje.

Lukács Lacinak (27) az adrenalin jelenti a pihenést. Downhill, via ferrata, síelés, falmászás, terep triatlon, kite-surf, cross-country mountain bike, túrázás. Nehéz olyan sportot találni, amit ne próbált volna ki, s még nehezebb olyat, amit ne próbálna ki szívesen a jövőben. Most a downhillről kérdeztük.

Mint általában minden gyerek, tudom, te is szerettél biciklizni. Végül hogy kötöttél ki az egyik legextrémebb ág, a downhillezés mellett?

A DH felé akkor orientálódtam, amikor kamasz koromban elkezdtem az extrémebb sportok felé kacsintgatni: extrém gördeszka, görkorizás a félcsőben stb. Aztán később lehetőségem volt egy közepesen jó mounten bike-ra beruházni. A dirt jump/street stílus nagyon megtetszett, majd az egyre bővülő biciklis társaság révén, a DH-sok közt lyukadtam ki. A János-hegyen töltöttem ekkor a szabadidőm nagy részét, ami köztudottan a downhillezők egyik legkedveltebb helye. Ez a legjobb terep arra, hogy az ember megismerkedjen az egyenetlen talajtípusokon és a lejtőkön való biciklizéssel.

Bár alapvetően külföldre szoktál menni downhillezni, mit gondolsz az itthoni pályákról?

Sajnos itthon ez nem egy elterjedt sport, inkább olyasmi kép alakult ki róla az emberekben, hogy „hülye gyerekek száguldoznak lefelé”. Nincsenek igazán jól kialakított pályák, ahol megoldott a biciklis felszállítás. Kivétel persze Eplény, de mi úgy vagyunk Eplénnyel, hogy ha már az ember egyszer elindul, bepakolja a bringát a kocsiba, megtömi a táskát, akkor inkább elmegy messzebbre, ahol olyan pályarendszerek vannak, ahol izgalmas kihívásokkal találkozhat.

A hazai versenyeket még az elején jónak tartottam, hiszen az újdonságok és a kihívások fontosak, de aztán rá kellett jönni, hogy a minősége egy ilyen versenynek itthon nem olyan, amire az ember szívesen készül. Volt, hogy traktorral, platón vitték fel a bringáinkat a hegyre, amin több tíz bringa utazott egymás hegyén-hátán…

 

 

Tulajdonképpen nem lennének rossz adottságai az országnak az ilyen pályák kiépítésére. Szerinted miért nincs itthon ebben előrelépés?

A külföldi pályák előnye, hogy télen sípályaként üzemelnek, van felvonó, van téli bevétel. Magyarországon elsősorban a feljutás okozza a nehézségeket, hiszen nincs sok felvonóval ellátott hegyünk. Ezért is tudott kiépülni egy rendesebb DH pálya Eplényben, mert ott van beülős (sí-) felvonó. Sokszor egyébként az erdészetek akadályozzák meg az ilyen pályák létrejöttét vagy egy-egy verseny megrendezését. Szerintem igény lenne rá, de tény, hogy a hazai downhill kérdésekben ma már nem igazán vagyok otthon.  

Szerinted hova lenne érdemes itthon pályát építeni?

Mátra vagy Bükk. Én fontosnak tartanám a könnyű, gyors megközelítést Budapestről, továbbá ezek a területek amúgy is népszerű „bringa-túra”útvonalakkal rendelkeznek.

Úgy is adhat elég adrenalint, lehet nagy kihívás egy ilyen pálya, ha már sokszor volt rajta az ember? (Például a te esetedben Semmering.)

Igen, abszolút! Ha már ismered a pályát, akkor van viszonyítási alapod. Elvárhatod magadtól, hogy ezt a kanyart nagyobb sebességgel vedd be vagy azt az ugratót már bevállald. És azt is pontosan tudod, mit rontottál el, hiszen már sikerült „az a valami” jobban is. Ilyenkor el tudok rajta gondolkodni, hogy mit kellett volna ügyesebben, máshogy csinálnom. Ez sokat segít azon, hogy technikásabb, precízebb legyen az ember.

Legutóbb Leogangban voltál a Bikeparkban. Hogy tetszett a hely?

Nagyon tetszett a környezet, a pályarendszer gyönyörű hegyekkel volt körülvéve. Elszoktunk az új ugratóktól, újra megszeppenve álltunk egy-egy mélység fölött, de előszedtük a rutint, megnéztük a helyszíneket, hogy mi az, amit érdemes és nem érdemes beugrani. A nap végére örültünk, hogy a délelőtti óvatosságot bátorságra, ügyességre cseréltük, s végül a kitűzött célokat elérhettük.

Lehet órákat is venni képzett tanároktól vagy ez is olyan sport, hogy sok videót kell megnézni és ellesni a technikákat?

Magyarországon nem találkoztam még olyannal, aki tanít, én nem tanártól tanultam, de biztosan van ilyen is. Mi, a barátommal, abszolút autodidakta módon tanultuk meg a downhill fortélyait. Például, hogy melyik ugratónak milyen az íve és az hogy dob el stb., ezek mind többszöri próbálkozások, megfigyelések voltak.

A DH kisfilmek nagyon inspirálóak tudnak lenni. Sok a jó hangulatú „szájtátós” videó, de ezek inkább látványos trükkök, mintsem leckék.

Ez azért nem egy veszélytelen sport, főleg fiúkat látni a pályákon. Lányok is űzik?

Itthon szerintem igazán kevesen. Ausztriában viszont meglepően sok lányt látok, sőt családokat is. Anyukák, apukák, gyerekek szívesen töltik a hétvégét ilyen pályákon. Nyilván ehhez jó anyagi háttér is kell. Egy megfelelően felszerelt, jó minőségű bicikli elengedhetetlen, plusz az útiköltség és a helyi belépő és lift árak is igen magasak.

Ahogy látjuk, te alapvetően az extrémebb sportok iránt vagy elkötelezett. Milyen pluszt tud adni neked az extrém sport? Hiszen ezek a sportágak nem tűnnek olyannak, amiktől ki tud kapcsolni az ember, egy hosszú munkahét után…

Az extrémsportok lényege az, hogy olyan dolgokat kell teljesíteni, amik kihívást jelentenek. Az az élmény, amikor a saját határaimat feszegetem, nyilván nem úgy kapcsol ki, mint egy jóga óra. Viszont amikor ott állsz egy ugrató mellett, s látod, hogy az milyen mély, megdobban a szíved. S bár tudod, hogy veszélyes is lehet, de a siker és a büszkeség, ami ezek véghezvitele után jelentkezik, annyira feltölt, hogy utána egy munkahét nem okozhat gondot.

Fotó: UFO

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook