2018. november 21. - Olivér

Szuper kölykök Bulgáriában

2018. május 30. Szerző: Rózsa Misi
Lapunk folyamatosan beszámolt kedves olvasóinknak arról, hogy serdülő ökölvívóink az Európa bajnokság küzdelmeiben vitézkedtek Bulgáriában, Albena városában. Nos, itt a végeredmény.

 

Elöljáróban csak annyit, hogy sokan szoktak lekezelően beszélni a magyar amatőr ökölvívás állapotáról. És néha el kell ismernünk, hogy némi alapja van is az ilyen véleményeknek, de nagyon nem olyan sötét a helyzet a valóságban, mint aminek lefesteni igyekeznek, általában információ hiány vagy rosszindulat okán. Akik olvasni szokták lapunk küzdősport rovatát, azok sorozatban találkozhatnak olyan hírekkel, amik bizony arról szólnak, hogy elsősorban az utánpótlás korú versenyzőink, de egyre jobban a felnőttek is hozzák a hazai és nemzetközi sikereket a sportágnak.

Azt is reméltük sokan, hogy a serdülőink jól fognak szerepelni az Európa bajnokság során. De azt hiszem az a szereplés, amivel megörvendeztették itt a fiatal versenyzők a magyar szíveket, messze túl tudta ezúttal szárnyalni minden reményünket. Ezért a gyerekek és a velük foglalkozó szakemberek előtt fejet hajtunk, és nagy tiszteletünket fejezzük ki irántuk. Azt is elmondtuk már, hogy a magyar csapat, sok nálunk jobb körülmények között tevékenykedő csapatot megelőzve, a harmadik helyen zárt az éremtáblázatban ezen az Európa bajnokságon. Csak az oroszok és az ukránok tudtak megelőzni minket. Már ez önmagában zseniális bravúr.

Ma utolsó napjához érkeztek a küzdelmek Albenában. Három magyar versenyző volt érdekelt a döntők során. Egy lányunk és két fiúnk. / Igen. Lányunk és fiunk, mert ezek a mi gyerekeink. Nem csak magukért, de értünk is küzdöttek és olyan komoly teljesítményt adtak le, ami egy felnőttnek is becsületére válhatna. /

Jónás Kornélia 45 kg-ban az orosz Tremasova Alena ellen lépett szorítóba. Ez az orosz lány, úgy ment eddig át ellenfelein, mint kés a vajon. Várható volt, hogy csoda kéne ahhoz, hogy Kornélia nyerni tudjon vele szemben. Nem is sikerült sajnos ez itt és most, de Jónás Kornélia volt az első, aki igazi küzdelemre tudta kényszeríteni orosz ellenfelét. Nagyon nagyot csatázott vele, de győzött a nagyobb fizikai erő és a lényegesen nagyobb rutin. De a verseny után az orosz lány is elismerően beszélt Kornélia teljesítményéről. Kemény ellenfelet ismert meg személyében, akivel szemben nem volt könnyű nyernie. Jónás Kornélia ezüstérmet szerzett tehát a tornán számunkra.

Buza Rafael 48 kg-ban egy végtelenül keményöklű nagy harcos orosszal találkozott az utolsó összecsapás során. Nagyon bátor, nyílt küzdelmet vállalt fel a két fiú egymással szemben, és minden menetben szoros küzdelmet vívtak egymással. Búza hozta azt a kimagasló teljesítményt, ami az egész torna során jellemző volt rá. Kicsit a végére már kezdett ugyan fáradni, de végig méltó ellenfele tudott maradni az orosznak. A végén, amikor az orosz kezét emelték a magasba, kicsit el is eredtek a könnyei, mert görcsösen akart győzni és csak a győzelmet képes magától elfogadni, még olyan küzdelemben is, ahol egyértelműen nem ő számít esélyesnek. Ezzel a hozzáállásával, még nagyon sokra fogja vinni ez a fiú. Az ezüstérem nagyon szépen csillog most.

Puporka Ádám 65 kg-ban egy nehezen kezelhető grúz ellenfelet kapott. Lehet Ádámból már sokat kivett az eddig megtett út, de ennek ellenére is derekasan igyekezett végig küzdeni. Nagyon sok esetben, szép kombinációkat láthattunk tőle, ő is éhes volt a sikerre, nem ijedt meg a harctól, de sajnos a grúz jobb volt most nála, így Ádámnak is ezüstérem lett a torna vége.

Külön ki szeretném emelni a magyar csapatot. Most nem abból a szempontból, hogy a megszerzett 13 érem milyen szép teljesítmény, hanem azért, ahogy szurkoltak egymásnak. Ha magyar lépett a ringbe, akkor hangrobbanás töltötte be a termet, nagyon jó volt látni, ahogy lelkesen szurkolnak egymásnak a lányok és fiúk. Szerintem a leghangosabb szurkolást a magyarok mutatták be, ilyen hangerőt csak akkor lehetett megközelítőleg érzékelni, ha hazai versenyző lépett a szorítóba. De még az sem volt ennyire szép és látványos. Ha lett volna különdíja a szurkolásnak, akkor egyértelműen azt a mieink kapták volna meg. Egy csapat, egy család, ez is nagyon rendben van és nagyon pozitív volt.

10 bronzérem került végül a nagy közös puttonyba Bogdán Dorina, Varga Viktória, Kovács Petra, Csete Beatrix, Balogh László, Váry Tamás, Konkoly Lorenzo, Horváth Máté, Szendi Attila és Balogh Péter által. Három ezüstérmesünk is lett Jónás Kornélia, Búza Rafael és Puporka Ádám személyében.

No, és akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a varázslat:

Dorkó Péter

Salánki László

Sulák Csubi István

Konkoly István

Botos Tibor

Ancsin Katalin

Szép volt lányok és fiúk, nagyon köszönjük nektek! Hajrá, csak így tovább.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook