2018. április 23. - Béla

Tali Flick aranya

2017. október 27. Szerző: Szele Tamás
Az idei Judo Grand Slam torna baljós előjelek közepette indult: köztudomású, hogy az Egyesült Arab Emirátusokban rendezik, ott is Abu Dhabiban. Ez még nem lenne alapvetően rossz előjel, de az már sokkal inkább, hogy mivel az Emirátusok nem ismeri el Izrael állam létét, megtiltották az izraeli sportolóknak, hogy hazájuk jelképeit viseljék.

 

De semmiféle izraeli jelképet nem engedélyeztek, annyira nem, hogy dobogós helyezés esetén sem hajlandóak eljátszani a Hatikvát, Izrael himnuszát sem. Erről ugyan lapunk már korábban beszámolt, amint arról is, hogy mindezen retorziók dacára az Izraeli Judo szakszövetség részt vesz a versenyen – indoklásuk szerint azért, mert ők tényleg nem kívánnak politikát keverni a sportba, és meghátrálni sem hajlandóak.

Ez a valódi, sportemberhez méltó magatartás – kiállni az ellenféllel akkor is, ha kedvezőtlenek a feltételek. Voltak már korábban is konfliktusok, tavaly Rióban az egyiptomi Islam El Shehaby dzsúdóst fütyülték ki a riói arénában, miután nem volt hajlandó kezet fogni az izraeli ellenfelével, Or Sassonnal – de most beütött a ménkű. Egyenesen Abu Dhabiba.

Az történt ugyanis, miszerint a tegnapi versenynapon két izraeli érem is született, aranyat szerzett Tal Flicker a 66 kiló alatti kategóriában és bronzot Gili Cohen női, 52 kilogramm alattiban. A szervezők enyhén szólva is kínos helyyzetbe kerültek – egy sportversenyen ugyanis sok mindent le lehet tagadni, de a megszerzett érmet nem. Azt át kell adni, a versenyzőnek fel kell állni a dobogóra, fel kell húzni a hazája zászlaját és el kell játszani a himnuszt.

Mármint, így kellett volna.

Csakhogy ez Abu Dhabi.

Itt felségjel nélküli öltözékben álltak az izraeli sportolók a dobogón, és a Nemzetközi Judo Szövetség zászlaját húzták fel nekik, annak a himnuszát játszották el. Ami világbotrány: hiszen ennyi erővel akár még az eredményeiket is letagadhatták volna, bár ehhez még a szervezőknek sem volt képük...

Ráadásul az ügyben már hosszú levelezés folyt korábban, mármint izraeli részről, ugyanis több hivatalos kérelemmel fordultak az Egyesült Arab Emírségek Judo Szövetsége elnökéhez, hogy oldaná fel a sportszerűtlen és értelmetlen tilalmat – csak épp válasz, az nem érkezett a levelekre.

És akkor jöttek az izraeli érmek, roppant kínos helyzetbe hozva a szervezőket.

A sportbarát mit mondhat? Szép volt, Tali, szép volt Gili – és, Abu Dhabi, ez nagyon nem volt szép...

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook