2019. június 16. - Jusztin

A Team Surprise utolsó meglepetése

Űrt hagyott Dohány Andrea csapata Svédországban

2019. március 21.
Magyar szakember hozta össze a nemzetközi mezőny legsikeresebb szinkronkorcsolya csapatát Svédországban: Dohány Andrea és a Team Surprise - „Meglepetés Csapat” - fantázianevet viselő válogatott összesen hat világbajnoki aranyérmet nyert 1985-ös megalakulása óta. A tavalyi Budapest Kupán, amely a világ második legnagyobb szinkronkorcsolya versenye, még szurkolhatott nekik a közönség, idén azonban már nem szerepeltek a versenyen résztvevő 72 csapat között: 2018 októberében bejelentették feloszlásukat. Nem maradt azonban svéd csapat nélkül az élmezőny: az idei budapesti megmérettetésen bronzérmes lett a Team Unity. A siker ellenére azonban nem lehetnek majd ott az áprilisi világbajnokságon, Helsinkiben a svéd szövetség döntése értelmében.

(Nyitókép: Team Surprise (SWE) Fotó: Fiák Blanka)

A szinkronkorcsolyázóknál a világbajnokság előtti utolsó nagy megmérettetés a Budapest Kupa immár ötödik éve. Az európai top csapatok ennek megfelelően rendszeres résztvevői a különböző korcsoportokban, három nap alatt évről évre 70-80 csapatot felvonultató versenyen. Idén azonban a legnagyobbak közül hiányzott Dohány Andrea svéd csapata, akiket a magyar edzőnő irányítása alatt a sportág nagy megújítóiként tartottak számon egészen tavalyi feloszlásukig. Néhány nappal a Budapest Kupa előtt jelentette be a svéd szövetség: a Team Surprise hiányában egyetlen csapatnak sem engedi az indulást a világbajnokságon. Indokot nem közöltek, de valószínűsíthető, hogy presztízsveszteségként ítélték meg az élmezőnyből a középmezőnybe való esetleges visszacsúszást. Így a jelenlegi legjobb svéd csapat, a Team Unity tagjai érthető okokból nehéz szível léptek jégre március elején a Tüskecsarnokban.

Team Unity - Fotó: Blasius Photography

„Nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem lehetünk majd ott a vébén, hiszen ez volt ebben a szezonban a célunk.  Szerettük volna megkapni az esélyt, hogy megmutathassuk, mire vagyunk képesek. Ma a legjobbunkat nyújtottuk, és látjuk, hogy jó csapat vagyunk, ott lenne a helyünk nekünk is Finnországban” – kezdte Wilma Heldberg, a Team Unity kapitánya. A csapat a dobogó legalsó fokán zárta a Budapest Kupát a tavalyi világbajnoki bronzérmes orosz Team Paradise és a vébé-tizedik Team Berlin mögött.  „Az edzőnk annyit mondott, mielőtt jégre léptünk volna, hogy csak hallgassuk a zenét, és élvezzük a programot. Úgy érzem, ez sikerült is. Remélem az itteni eredmény meggyőzi az otthoniakat, hogy a következő szezonban már máshogy döntsenek. Jövőre a fejlődés, és a világbajnoki indulás a cél, az, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, és emellett élvezzük, amit csinálunk” – tette hozzá.

A Team Unity mindössze a második szezonját tapossa, így nagy a lendület a csapattagokban és a vezetőségben egyaránt. „Sokat fejlődtünk rövid idő alatt, ez már most egy nagyon jó összeállítás, ezért is kár, hogy így alakultak a dolgok a világbajnokság kapcsán. Ott kéne lennünk a nevezési listán, ezzel a harmadik hellyel ez még inkább egyértelmű” – nyilatkozta a kűr után a csapat menedzsere, Amanda Hartman. „Nem akarunk a Team Surprise helyébe lépni, vagy az ő örökségüket továbbvinni, nem ez célunk. Mi azt szeretnénk, hogy újra legyen svéd csapat a legjobbak között, ezt azonban a saját utunkat járva igyekszünk elérni. Nem akarjuk magunkat hozzájuk hasonlítani, ők nagyon jók voltak, egy saját szintet képviseltek, de szeretnénk folyamatosan javulni, hogy előrébb kerüljünk” – osztotta meg nézeteit a szakember.

Team Unity - Fotó: Blasius Photography

A 2018-as világbajnoki ezüstérem után a hirtelen befejezés volt a Team Surprise utolsó meglepetése a szinkronkorcsolya világ számára – az pedig a következő években derül majd ki, hogy lesz-e olyan csapat, amelyik képes lesz betölteni a maguk után hagyott űrt, és ismét az élmezőnybe repíti majd a svéd szinkronkorcsolyát. A Team Unity részéről, úgy tűnik, a kihívás elfogadva.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

                      

Támogatók

Médiapartnerek

Kövess bennünket

Facebook