2018. november 19. - Erzsébet

Tímea, a világelső

2018. július 10. Szerző: Szele Tamás
Örömmel jelentem, csoda történt, ráadásul a legváratlanabb pillanatban, hogy kevesebben vegyék észre – abból a szempontból váratlan a pillanat, hogy most a sportkedvelők többsége a foci-világbajnokságra koncentrál, nem a teniszre. De azért ekkora hír nem kerülhette el a figyelmünket: hölgyeim és uraim, Babos Tímea világelső női párosban!

 

Nagy dolog ez, kérem, ugyanis felnőtt magyar teniszező még soha, semmilyen számban, illetve kategóriában nem állt az általában hetente frissülő világranglista élén. Tudtuk, hogy Tímea előbb-utóbb csodát fog tenni, esetünkben az következett be, hogy előbb tette a csodát, mint hittük volna. De hogy sikerült ezt a szó szerint világraszóló eredményt elérni?

 

Babos Tímea, és társa, a francia Kristina Mladenovic negyeddöntőbe jutott a wimbledoni teniszbajnokság női páros versenyében.

Az elsőként rangsorolt duó a Kirsten Flipkens, Monica Niculescu belga, román egységet győzte le két szettben, 63 perc alatt a hétfői nyolcaddöntőben. „Talán nem játszottuk a legjobb teniszünket, de ami fontos, végig nagyon segítettük egymást. Örülök, hogy ismét negyeddöntősök lehetünk Wimbledonban” - fogalmazott honlapján a 25 éves soproni teniszező.

Az viszont már a meccs előtt eldőlt, hogy jövő hétfőtől Babos vezeti a páros világranglistát. „Nehéz elhinni... Erre az évre ezt a célt tűztük ki párosban az edzőmmel, és sikerült! Hihetetlenül nagy dolog ez!” - értékelt Babos. 
Az Australian Open-bajnok Babosék a nyolc között az Alicja Rosolska, Abigail Spears lengyel, amerikai kettőssel találkoznak következő alkalommal.

Tehát, hogy tegyük világosabbá a helyzetet: a tegnapi győzelem nagyon szép, sőt, csodálatos, hiszen garantálja a negyeddöntőt, de maga az elsőség nem ennek a diadalnak köszönhető – az már előtte megszületett, annak köszönhetően, hogy a cseh Andrea Hlavackova - honfitársa, Barbora Strycova oldalán - kikapott a wimbledoni nyílt bajnokság nyolcaddöntőjében, és ezáltal került Tímea az élre.

Gratulálunk és szurkolunk továbbra is – Tímea várhatóan diadalmenetben vonul majd végig Wimbledonon.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook