2017. szeptember 20. - Friderika

Tömegek a tatamin

2017. augusztus 29. Szerző: Szele Tamás
Hát kérem, elkezdődött az idei nyár második világméretű budapesti sporteseménye – az első vitán felül állóan a vizes vb volt, melynek rentabilitásán máig folyik a vita, ugyanis lezárulta után is vannak költségei. A cselgáncs-vb azért nagyságrendekkel olcsóbb lesz, de sportjelentősége semmivel sem kisebb, hiszen ez is világbajnokság, az is.

 

Meg is volt a sorsolás, ami számunkra nem a legszerencsésebben alakult: Nagy András szakágvezető szerint nehéznek látszik az út minden hazai versenyző előtt, csaknem mindenkinek szüksége lesz egy vagy több bravúrra ahhoz, hogy a legjobb nyolc közé jusson, vagyis szerepelhessen a délutáni programban.
„Egy ilyen sorsolásnál nehéz mit mondani, lehetett volna rosszabb is, jobb is. Bízom abban, hogy a hazai szurkolók segítségével a versenyzőink jó eredményekre lehetnek képesek” - mondta Nagy András. A válogatott vezetője hozzátette: a szakmai célkitűzés egy érem és egy pontszerző helyezés elérése, de reményei szerint sikerül majd ennél jobban szerepelni Budapesten.

A világversenyen 126 ország 731 dzsúdósa lép tatamira Budapesten, s mindkét szám nagyobb, mint a legutóbbi, 2015-ös asztanai létszám. Ennél többen csak 2011-ben, a párizsi világbajnokságon vettek részt, de az amolyan „kísérleti esemény” volt abból a szempontból, hogy ott minden ország minden súlycsoportban két versenyzőt indíthatott.

A sorsolás után este az operaházban gálaműsorral ünnepelték az IJF (Nemzetközi Dzsúdó Szövetség) megalakulásának hatvanötödik évfordulóját, ma pedig a rendezvény csúcseseménye következik, a megnyitó, melyen részt vesz a Papp László Sportarénában többek között Orbán Viktor miniszterelnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, az IJF tiszteletbeli elnöke, továbbá Kaltma Battulga mongol elnök is.

És minden pillanatot figyelemmel kísérhetünk: Marius L. Vizer a sorsolást követő nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, több mint 700 akkreditált médiaképviselő dolgozik majd a vb-n, hatvannál is több országban élő közvetítés lesz a viadalról, amelynek hírei több mint kétszáz országba jutnak majd el. Ez azért sokkal reálisabban hangzik, mint a vizes vb kezdés előtt becsült több milliárd nézője – igaz, ezt a világbajnokságot nem is előzte meg akkora csinnadratta, mint a korábbit.

Meg nem is olyan drága, hiszen lényegében véve nem igényelt semmiféle beruházást, minden készen adott volt hozzá.

Így hát nyugodt szívvel szurkolhatunk, nem borul az eseményre gyanús üzleti tranzakciók baljós árnyéka.

Hajrá!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook