2018. október 22. - Előd

Utolsó szám: történelmi siker

2018. február 25. Szerző: Rózsa Misi
Gyorsan szállt az idő Pjongcsangban. Szinte csak tegnap volt az idei téli olimpia megnyitója és a nők 30 km-es sífutásának klasszikus stílusú számával és el is jutottunk az utolsó küzdelemig.

 

A norvégok számára létkérdés volt, hogy megnyerjék ezt a számot, hiszen ez kellett ahhoz, hogy az éremtáblázat élén végezhessenek. Marit Björgen versenyzett itt, aki a norvég csapat éremrekordere, így a sikerre minden reális esélyük adott is volt.

Björgen is érezte a felelősség súlyát, ennek megfelelően őrült tempót diktált az első perctől kezdve, amit a többiek nem tudtak követni. Nagyon kevés idő kellett neki ahhoz, hogy teljesen elszakítsa magáról a teljes mezőnyt.

Mögötte az ezüstéremért alakult csak ki igazi nagy verseny. Majdnem két perc hátránnyal mögötte végül a finn Krista Parmakoski ért célba, övé lett ez ezüstérem ezzel. Tőle 10 másodperccel leszakadva harmadik lett a svéd Stina Nilsson hajszállal előzve meg a másik norvég lányt, Ingvild Flugstad Östberget.

A verseny izgalmakban nem szenvedett hiányt, hiszen voltak versenyzők, akik eltévedtek a verseny során.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook