2018. június 25. - Vilmos

Úton a folytatás felé

2018. január 4. Szerző: Rózsa Misi
A mi kis magyar narancsos NB1-es bajnokságunk még szünetel, és majd februárban indulnak újra a küzdelmei.

 

Ez persze nem azonos azzal, hogy a játékosok is februárig hosszú szünetre vonulhattak. Ahogy elkezdődött a 2018-as év, úgy a csapatoknál is kezdetüket vették az edzések. Valahogy le kell adni azt, amit a töltött káposzta és bejgli pakolt a srácokra. Vissza kell szokniuk a napi rutinhoz. És hamarosan a csapatok elkezdik a felkészülési mérkőzéseik sorával a szezont. Nézzük hát meg, hogy melyik csapat mikor és kik ellen kezdi meg a felkészülés játékkal járó részét. Sajnos kispályás fociban idén sem mérkőznek meg a csapatok, ami pedig sok szurkolónak hiányzik régről.

A listavezető Ferencváros január 10-én kezdi meg a munkát. Január 22-29. között Portugáliában, majd február 5-12. között Spanyolországban fognak edzőtáborozni.

Január 16.-án játszani fognak a Dunaföldvár ellen felkészülési mérkőzést itthon, január 20.-án pedig Szekszárdra látogatnak majd el.

A második helyezet Videotonnál szintén január 10.-én kezdődik el a felkészülés. Január második felében fognak edzőtáborba vonulni Spanyolországba.  Egyetlen felkészülési mérkőzésükről lehet csak tudni, amit a lengyel Piast Gliwice ellen fognak lejátszani, január 26.-án.

A dobogó alsó fokán álló Debrecen, január 11.-én kezd állapotfelméréssel. Február 5-15. között lesznek Törökországban, edzőtáborban. Egyelőre nem tudni, hogy kik ellen és mikor fognak felkészülési mérkőzéseket játszani.

A negyedik helyen telelő Honvéd, január 8.-án kezd el edzeni. Február 5-15. között Törökországba utaznak edzőtáborozásra. Előtte is sűrű program vár rájuk.

Január 20.-án az ESMTK pályáján fogadják a Dorog csapatát. Január 27.-én a Vasashoz fognak ellátogatni egy mérkőzés erejéig. Január 31.-én ismét az ESMTK pályáján fogadják majd a Balmazújvárost. Február 3.-án az MTK-hoz látogatnak.

Az edzőtáborban folytatják a mérkőzéseiket.

Február 7.-én a koszóvói KF Trepca 89 lesz az ellenfél. Február 10.-én a cseh 1. FC Slovácko. Február 12.-én az orosz SKA Hrabarovszk következik és a sort február 14.-én a fehérorosz FK Dinamo Brest csapatával zárják.

Az ötödik helyen álló Újpest január 11.-én kezd el edzeni. Január 27-február 8-ig Törökországban edzőtáboroznak, felkészülési meccseikről nincs még információ.

A hatodik Diósgyőr esetében semmi konkrétum, csak annyit lehet biztosan tudni, hogy január 14.-től indulnak náluk az edzések.

A hetedik Paks, január 10.-én kezdi el a felkészülést. Kétszer is edzőtáborba vonulnak. Előbb január 22-29. között Telkibe, aztán február 3-14. között Törökországban lesznek. Hogy kivel játszanak felkészülési mérkőzést, arról még nincs információ.

A bajnokság nyolcadik helyén álló Felcsút kezd legkorábban, náluk már január 4.-től edzések vannak. Nem tudni mennek e edzőtáborba és arról sincs információ, hogy kik ellen fognak felkészülési mérkőzéseket játszani.

 

A kilencedik helyezet Vasas január 8.-án kezdi meg az edzéseit. Január 8-12. között Mátraházán edzőtáborozik a csapat. Utána még lesz egy egy hetes Telkiben történő edzőtáborozásuk.

Január 13-án otthon játszanak egy mérkőzést a Szekszárd ellen, majd január 27.-én szintén otthon fogadják a Honvédot.

A tízedik helyezet Haladás január 9.-én kezd. Január 26-február 4. között Törökországba utazik edzőtáborozni. Előtte és utána is elég sok felkészülési mérkőzést fog lejátszani.

Január 17-én Sopronba utazik a csapat. Január 24.-én a szlovén NK Maribor lesz az ellenfele itthon. Január 31.-én Törökországban mérkőznek meg a szerb Rad Beograd ellen. Február 14.-én a szlovéniai NK Lendava lesz az ellenfél itthon. Majd az osztrák Wiener Neustadt otthonába látogatnak el február 16-án.

A tizenegyedik, vagyis már kieső helyen álló Balmazújváros január 9.-én kezdi el az edzéseit. Nem tudni mennek e edzőtáborba, nem tudni pontosan kik ellen játszanak felkészülési mérkőzéseket, csak azt lehet tudni, hogy január 31.-én idegenben megmérkőznek a Honvéd ellen.

Az utolsó, vagyis a tizenkettedik helyen álló Mezőkövesd január 8.-án kezdi meg a felkészülését. Edzőtáborozásról, felkészülési mérkőzésekről nem adtak még információt.

Az NB1 küzdelmei, ahogy azt nyilván sokan nagyon pontosan tudják, február 24-én kezdődnek el a 20. fordulóval.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook