2017. szeptember 24. - Gellért, Mercédesz

Van ahol a foci más

2017. április 13. Szerző: Rózsa Misi
Egy barátom hívott el a XVI kerületbe szurkolni a csapatának, egy kis pályás amatőr bajnokságban. Mivel volt rá időm, így úgy gondoltam, hogy miért is ne menjek ki, hiszen szépen sütött a nap és egy sörrel ücsörögve a pálya mellett szurkolni a havernak nem rossz dolog.

Több pályán folyt a bajnokság. És minden csapatnak elég lelkes kis közönség szurkolt. Meg kell jegyeznem, hogy összességében itt sem voltak sokkal kevesebben, mint ahány néző az NB1 mérkőzésein szokott megjelenni átlagosan. Színes kavalkád a büfénél, ami boldog mosolyt csal a büfés arcára, amin nem lehet meglepődni, bár nem sajnálja senki tőle a mosolyát, mert az árai kifejezetten barátságosak. A zsíros kenyere meg egyenesen mennyei! Nagyon tudatosan a zsíros deszkáim mellé Heineken sört rendelek. Az igazit. 

Nézegetem a barátom csapatát. Több embert ismerek közülük. Az egyik gimnáziumban tanít, a másik autószerelő, a harmadik hentes, de a kapuban Doki áll, aki egy nagy kórház sebész főorvosa. Van még vállalkozó és ott van Lajos az örök munkanélküli. Gabika az egyetlen fiatal a maga 22 évével. A többiek mind a negyvenesek társasága, kivéve Lajost, aki már az 55-öt is átlépte pár napja. Pocakból nincs hiány, a miniszterelnök csúnyán összevonná a szemét őket elnézve, hiszen nem szereti a pocakot. Bemelegítenek a fiúk. A játékvezető a pálya mellett egy padon dohányzik. Partjelzői nincsenek, magányos hőssel állunk szemben. Közben nézem az ellenfelet. Valamivel jobb kondiban vannak és az életkoruk is lényegesen alacsonyabb. Ha tipp-mixelnék, akkor a barátomnak nem vallanám be, de ellenük fogadnék. Igaz barátom csapata mellett sokat dob a latba, hogy ők kék-fehérben játszanak. Ez véletlen, de én az MTK rajongásom okán, nem fogadom el véletlennek, újabb ok, hogy nekik szurkoljak. Az ellenfél sárgában. Igaz az egyik narancssárgás sárga. Ők a Veszett Rigók. Barátomék a Blue Faktor.  A nagy nézelődés közben, örömmel fedezem fel egyik rejtett zsebemben a jelentősebb szotyi tartalékomat. Ez még jól fog majd jönni. 

A bíró az órájára néz, elnyomja a cigijét és komótosan a pálya közepe felé kezd el sétálni. Ez egyértelmű jele annak, hogy hamarosan indul a nagy derbi. A szurkolók is kezdenek összébb állni, mert a közösségi élményt ez láthatóan erősíti. Pár idősebb bácsika ül a padon tovább, ők úgy fest semleges nézők, akik csak a napfényt élvezik és a játékon szórakoznak. A belépés amúgy ingyenes a bajnokság meccseire. 

A bíró magához inti a csapatokat és mint a nagyok jöhet a sorsolás, majd a térfél választás. És elindul az 5+1-es foci. Lassan indulnak be a dolgok, az ellenfelek az elején még óvatosabban úgy fest méregetik egymást. De a 2x 25 perc az olyan rövid idő, hogy erre nem túl sok idejük lesz. Mi meg kiabálunk és biztatjuk a mieinket, amire megjön az ellenfél táborának is a hangja, kicsit egymásnak is beszólogatunk. Egy idő után azon kapom magam, hogy kifejezetten élvezem a szurkolást, ami nem lepett meg, mert szoktam, de az annál inkább, hogy kifejezetten tetszik a játék. Pedig még véletlenül se Ronaldok vannak fent a pályán. Néha ugyan egy pár technikásabb mozdulat, csel is becsúszik, de hogy az tudatos volt e vagy véletlen, a fene se tudja. Viszont mind a 12 ember úgy küzd a pályán, mint az oroszlán. Csúsznak-másznak minden labdáért, nincs elveszett labda számukra. Közben kiderül, hogy lehet azért elveszett labda, mert az egyik lövés úgy elszállt, hogy a labda a magas kerítés mögött az utcán landolt. Gyerek fut érte, de nem fogja megtalálni gondoltam. És tényleg nem. De van másik labda, a játék nem áll meg. Az első félidő felénél járunk, amikor az ellenfél vezetést szerez egy nagyon ügyes akcióból. Ennek persze nem örülök, akkor sem, ha elismerem, hogy ami szép az tényleg szép. Középkezdés után barátom mérges lehetett, mert amint a kezdőkörből leadják neki a labdát, félpályáról rábikázza. Erre a kapus és senki nem számított, így nem kis derültségre gól lett belőle. 1-1. Vagy négy kapufa jött ezután itt és három ott is. De gól nincs. jöhet a szünet. A tüdejét készül kiköpni mindenki, van aki sört iszik, van aki vizet, de az 5 perc arra jó, hogy kidőlnek sorba. Már azon gondolkodom, hogyan lehet ezeket felrángatni, ha indul a második félidő. 

De amikor a bíró a sípjába fúj, azonnal úgy pattannak fel, mintha nem lenne semmi bajuk, a lábak zsibbadása, a tüdő kiszáradása, a nehezen kapható levegővétel, a hát fájdalma elmúlt a síp varázsszavára. És folytatódik a csata. Egy becsúszás után nagyon ordít a földön maradt játékos, ebből kisebb lökdösődés alakul ki, majdnem verekedésig fajulva. Pofon nincs de eltorzult arccal elkövetett üvöltés annál inkább. Itt kérem, érzelmek vannak és keményen dolgozik az adrenalin. Egyre hevesebb a mérkőzés. A szurkolók is érzik ezt, ezért mi is beleerősítünk a biztatásba. Hoppá egy szöglet után Lajos a csillagokig ugrik fel és úgy fejel egy csodálatosan szép gólt. Nálunk az előny. Itt már abszolút a csapat részének érzem magam. Buta szabálytalanság után 7 méteressel egyenlít az ellenfél. Persze szerintünk nem volt jogos, ezért hevesen összeszólalkozunk az ellenfél szurkolóival. Értékesítik. A fene ott egye meg. Még 5 perc van hátra. A drámai feszültség egyre nagyobb. Aztán már csak négy, három, kettő és egy. És itt jutunk a félpálya közelében szabadrúgáshoz. Több lehetőség már nem nagyon lesz. Doki is előrejön. Kapu elé igyekszik András ívelni a labdát. A kapusuk megfogja. De kiejti. A védő segíteni akar neki, de szerencsétlenül ér bele, barátom elé kerül és ő nem gondolkodva azonnal lő. Nagyot csattan a kapufa. De onnan a hálóban a labda. 3-2 ide. Az ellenfél még támadna, de pár másodperc múlva felhangzik a bíró hármas sípszava. Győztünk. 

A bírót meccs alatt sokat szidtuk mi is az ellenfél is. Most senki nem foglalkozik már vele. A padhoz sétál és cigit vesz elő. A vesztes csapat szomorúan ül a fűben. A mieink boldogan ölelgetik egymást, persze, hogy mind berohanunk hozzájuk. Nagy az öröm. Aztán irány a büfé. Ott vannak az ellenfél játékosai is a szurkolóikkal együtt. Mi fizetünk nekik egy sört, itt az a szokás, hogy az első kör a győztes kötelessége. Innentől már keverednek a színek újra, akik addig meg akarták ölni egymást, mint játékos vagy szurkoló, a legnagyobb egyetértésben röhögnek mindenen. Remek a hangulat, a nap is csodálatosan süt. 

Tulajdonképpen ez is magyar labdarúgás, akárhogy vesszük. Igaz itt nem épülnek milliárdokért stadionok, a játékosok sem keresnek a pályára lépéssel egy fillért se. Majd a végén a legjobb egy nagy kupát kap, a második és harmadik érmet és oklevelet és egy amatőr osztállyal az első három feljebb léphet. Itt még van tisztelete és szeretete a játéknak a játékosok részéről. Itt még tényleg mindenki igyekszik magából a legeslegjobbat kihozni. Itt még mindenki megdögleni is kész azért, hogy győztesen hagyja el a pályát. Itt a vesztes tényleg összeomlik egy időre a vereség miatt. Lehet, mindezektől itt még a játékosok számára sokkal nagyobb tétje van a játéknak, mint a profik között. Itt még ettől a lelkesedéstől élvezhetőbb és jobb a játék, mint a profiknál. Lehet, a magyar labdarúgásnak az segítene kilábalni a kátyúból, ha visszakerülne amatőr szintre? Hiszen az NB1 mérkőzésein jellemzően amatőr játék folyik így is igazi foci helyett. De amikor ezt elírom, akkor kicsit elszégyellem magam, mert nem akarom megsérteni az amatőröket azzal, hogy hozzájuk hasonlítom az úgynevezett magyar profikat. 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook