2018. január 20. - Fábián, Sebestyén

Van még lejjebb?

2017. november 10. Szerző: Rózsa Misi
Igaz Luxemburg magasabban jegyzett csapat a FIFA listájában, mint Andorra volt. Mert amíg az andorraiak ezen a listán, a 144. helyen találhatóak, élőrangban pedig a 193.-on addig a jó nevű Luxemburg 93. élőrangban pedig a 184.-ek. De ha már őket nézzük, érdemes azt is nézni, hogy meglepő módon Magyarország az 59. míg élőrangban a 43. helyen áll még mindig.

 

A mostani mérkőzés előtt 10 esetben találkozott a magyar válogatott Luxemburg csapatával. Igaz voltak kis arányú győzelmeink ellenük, amiket nagyon szégyellhettünk, de eddig 10 mérkőzésből, 10 alkalommal megvertük őket. Igaz, ahogy mondom ez nem túl nagy dicsőség, hiszen általában őket mindenki meg szokta verni.

Nem csoda, hogy tegnap, a mérkőzés előtt, még az összes fogadóirodánál a magyar válogatottat tartották a győzelemre esélyesebbnek. Luxemburgnak nincsenek labdarúgó sztárjai. Luxemburg labdarúgása sehol nem igazán jegyzett se klub se válogatott szinten. Játékosainak értéke is igen alacsonynak mondható, egyetlen játékosuk van, akinek az értéke eléri a 300 millió forintot. Ennél azért a magyar válogatott még lényegesen magasabban jegyzett és értékesebb játékosokkal állhat fel.

Kicsit szégyelltem magam, amikor az esemény beharangozó cikkében, kicsit élesen ironizálva azt írtam, hogy ugyan kötelező győzelem vár ránk, ahol a szoros siker sem feltétlen nagy siker, de azért ne igyunk előre a medve bőrére, mert emlékezzünk kicsit Andorrára. Amikor a fiúk kijöttek a pályára, ahol alig ezer néző várta őket és ezek nem kis része magyar volt, még minden alapvetően rendben volt. Itt kellett volna ezt a mérkőzést azonnal a kezdés helyett lefújni és nincs semmi baj. De sajnos elindult a játék.

És negyedóra kellett csak ahhoz, hogy minden magyar torok elhallgasson, amikor a grundokon látható cselek után a luxemburgi játékos játszi könnyedséggel vágta a hálónkba a gólt, védőink között és ezzel már náluk is volt az előny. Na, jó. De ezt követően egy szöglet után a 18. percben már össze is jött a magyar válogatott egyenlítő találata, amit Nikolic szerzett. És utána még egy kis ideig olyan látszatott keltett a csapat, mintha játszani és nyerni is akarnának. Bár itt is rengeteg hiba csúszott be a játékukba, de legalább többet volt nálunk a labda, és többet is lőttünk kapura ellenfelünknek, sőt a több lövésből, többször is találtuk el a kapujukat, akkor is, ha ezekből gól nem született. Már önmagában az szégyen volt, hogy egyenlő partnerei voltunk a játékban a halovány Luxemburgnak.

Azt vártuk, az öltözőben majd jól fel fogják a szakvezetők paprikázni a fiúkat, kijövünk a pályára és széttépjük a torkukat. Megfordítjuk a találkozót és nagyon megverjük ezeket. Na, ennek a felpaprikázottságnak nyomát sem lehetett látni a második játékrészre kiérkező csapatnál. Unottan, és ha lehet ezt fokozni, az első félidőnél is szánalmasabb teljesítménnyel jöttek ki. Lovrencsics, akinek már volt sárgalapja, az 53. percben a középpálya magasságában egy teljesen felesleges szabálytalanságba ment bele, amiről ő is tudta, hogy ezért csak sárga lehet a jutalma, tehát számára ezután véget ér a játék, csapata emberhátrányba kerül.

Na de kérem, egy Luxemburg ellen, egy közép kategóriájú csapatnak, még emberhátrányban sincs megoldhatatlan feladata. Egy jobb csapat ezeket 8 emberrel is akár meg tudta volna verni. Itt a kiállítás a teljes összeomlást hozta el, a luxemburgiak támadtak, mi elkeseredetten próbáltunk, súlyos hibák tömegét elkövetve védekezni, és ha az ellenfelünk labdarúgókból állt volna, akkor nagyon hamar, nagyon sok gólos hátrányba került volna a csapatunk. Egyértelmű, hogy a labdabirtoklásában is már hatalmas fölénye volt a hazai csapatnak. És amíg ők 11 esetben lőttek a kapunkra, addig mi egyetlen esetben sem indítottunk még lövést se az ő kapujuk felé. Igen, úgy ment le egy egész félidő, hogy kapura sem lőttünk egyáltalán. De még egy nyavalyás szögletet se sikerült kiverekednünk itt magunknak. Nem az volt a kérdés, hogy ilyen játék mellett megúszhatjuk e kapott gól nélkül, csak az volt a kérdés, hogy hányat fogunk kapni és mikor. Szerencsénkre csak a 85. percben sikerült az ellenfélnek aztán betalálnia, de ez is bőven elég volt nekik, a történelmi sikerükhöz. Gyalázatos, siralmas, minősíthetetlen pocsék teljesítménnyel, kikaptunk Luxemburgtól 2-1-re. Lehet mondani, hogy nincs jelentősége, hiszen nem tétmérkőzés volt ez, de ez hazugság lenne, mert igenis van jelentősége, mert egy Luxemburgtól kikapni, megmagyarázhatatlan szégyen.

A csapat összeállítása is egy vicc volt. Legközelebb majd a kísérletezés jegyében a legjobb szélsőjátékosunkat Dzsudzsákot már nem középen fogjuk kipróbálni, ahol látványosan nem ment neki a játék, hanem egyenesen a kapuba állítjuk be? Minden játékos még önmagához képest is siralmas teljesítményt produkált. Tehát nem akarnám a vereséget a szövetségi kapitányságra amúgy vélhetőleg alkalmatlan Szélesi nyakába varrni, mert mi a fenét tegyen ott, ahol Kádár volt az egyetlen a csapatban, aki legalább közepesen elfogadható teljesítményt produkált?! Lassan tényleg ott fogunk tartani, hogy Disneyland ellen kéne mérkőzéseket játszanunk, mert Pluto kutyáék ellen talán nem kapunk majd ki.

A közönség hangot adott az MLSZ-ről alkotott véleményének is a mérkőzés során több esetben is. Én nem vagyok érzékeny széplélek, le is írnám a nyomdafestéket nem tűrő véleményüket, de nem teszem, mert a szerkesztőm kihúzná azt. Különben a szurkolók az egyetlenek, akik előtt kalapot lehet emelni a válogatott kapcsán. Mert nagy számban kísérték el a csapatot a hétköznapi barátságos mérkőzésre és remek hangulatot teremtettek a stadionban a szurkolásukkal és az utolsó pillanatokig bíztatták végig azt a csapatot, amelyik ezt a legkisebb mértékben sem érdemelte.

Hiába épülnek itt új stadionok, hiába szór el az állam a magyar labdarúgásra közpénzekből milliárdokat, Dunába öntött pénzek ezek, hiszen az egész rendszere a labdarúgásnál már az alapoknál el van rohadva, és amíg azon nem akar senki változtatni, addig marad minden, így ahogy most látható a béka feneke alatt kilométerekkel. Jövő héten Costa Rica lesz a következő ellenfél, ellene játsszuk az év utolsó mérkőzését. És akár nyerünk, akár veszítünk ellene, az a lényegen nem fog változtatni. Nagyon nagy a baj itt. És jogosan röhög rajtunk a labdarúgást szerető és ismerő nemzetközi közönség. Igaz közülük, akik még emlékeznek arra, hogy egykor hol tartott ebben a sportágban a magyar válogatott, azok a nevetésük mellett kis sajnálatot is éreznek irántunk. Hát ennyi volt…

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook