2018. november 21. - Olivér

Végre megint siker a jégen

2018. április 27. Szerző: Rózsa Misi
A magyar válogatott a kieső helyen várta a férfi jégkorong 1/A Vb-n a következő mérkőzését, amit a lengyelek legjobbjai ellen kellett lejátszaniuk.

 

Több mérkőzésen is sikerült már előtte jól játszania a csapatnak, aztán sokszor jött a jó játékban egy hullámvölgy és ezt ellenfeleink rendre ki is tudták használni. De bizakodva várhattuk a lengyelek elleni jégre lépést, mert ebben a csapatban minden adottság meg van ahhoz, hogy sikert érjen el.

Az összecsapás első harmadában uraltuk is a játékot. Ráadásul nem csak nagyon szépen és ügyesen játszottunk, hanem eredményesen is, hiszen két gólos előnyre tettünk szert ebben a játékrészben.

A második harmadban sem játszott rosszul a csapat, de a lengyelek ki tudták használni védekezési hibáinkat és itt sajnos előbb szépítettek, majd az egyenlítés is összejött számukra.

Attól lehetett tartani, hogy megint rajtunk marad az átok. De a harmadik harmad elején már meg volt az újabb magyar gól, ezután nagyon fegyelmezetten és jól védekeztünk, támadásaink is veszélyesek voltak, akkor is, ha már újabb találatot nem sikerült elérnünk. A 3-2-es magyar sikert hatalmas lelkesedéssel fogadta a példásan szurkoló magyar közönség.

Most már biztos, hogy el tudtunk mozdulni a kieső helyről és nagyon reméljük, hogy nem megyünk oda többet vissza. A mieink legközelebb szombaton fognak játszani, akkor az erős Nagy-Britannia lesz az ellenfelünk és bízunk abban, hogy képes lesz velük szemben bravúrt elérni a magyar csapat.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook