2018. október 20. - Vendel

Veled vagyunk Marci

2017. szeptember 25. Szerző: Rózsa Misi
A világ tele van gyűlölséggel. Emberek képesek egymást utálni a másik származása, vallása, politikai hovatartozása, szexuális beállítottsága, vagy pusztán bármilyen mássága okán. A sport is harc. Csakhogy a sport lényege soha nem a másik megsemmisítése, megalázása kellene, hogy legyen.

 

A sport minden esetben, ha valódi sportról beszélünk, az ellenfél tiszteletéről, a tiszta küzdelemben elért saját sikerről, majd a végén az ellenfél átöleléséről szól. A sport üzenete, teljesen mindegy, hogy kinek mi a származása, a bőrszíne vallása, politikai vagy szexuális beállítottsága, egyetlen dolog számít: győzzön a jobb a fair play-re alapuló versengésben.

Már önmagában szép dolog, amikor két nép, amelyikből a szélsőségesek egymás ellen uszítanák az embereket, nem hagyja magát egymás ellen vadítani, hanem a másik megismerésére, a lehetséges barátság megkeresésére törekszik a humanitás jegyében. És ehhez mi is lehetne például kiváló eszköz, mint a sport. A Magyarország-Szlovákia csapattalálkozó számomra ezt is jelentette túl azon, hogy kiváló ökölvívók mérkőzhettek meg egymással, egy nemzetközi mérkőzés keretén belül. A rendezvényt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szervezte meg vasárnapra, Óbudán.

Lapunk már beszámolt arról, hogy sajnos két magyar sportoló, az ökölvívó Vörös Marci és a jogkorongozó Hardi Richárd, akik egyszer már le tudták győzni a rákot, de újra visszaestek a betegségbe és újra meg kell azzal küzdeniük - korábbi cikkünk itt olvasható.

A teljes magyar ökölvívó társadalom megdöbbenve fogadta a hírt és a nagy közösség egy emberként döntött úgy, hogy amiben csak tudnak, segíteni fognak azért, hogy Vörös Marci ismét győztes mérkőzést vívhasson a halálos kór ellen. Erdei Zsolt ezt így fogalmazta meg: „Ott akarunk lenni a szorító sarkában és támogatni Őt a küzdelemben!”

Erdei Zsolt a MÖSZ nevében úgy döntött, hogy a rendezvény teljes bevételét Vörös Marci gyógykezelésére ajánlják fel. És amikor meg tudták szlovák barátaink, hogy Marci beteg, Tamás „Tomi kid” Kovács a Szlovák Ökölvívó Szövetség elnöke is a csapatával egyetértésben támogatta ezt, sőt azon felül is anyagilag is hozzájárultak a magyar sportoló gyógykezelésének költségeihez. Nagyon szép gesztus volt a tőlük, hiszen több versenyző is jegyet vásárolt a rendezvényre, hogy ezzel, hozzájáruljanak a Marci javára végzett gyűjtéshez. Kovács Tamás saját hazájában is híres arról, hogy élharcosa a rák elleni küzdelemnek és rendszeresen látogatja a betegeket a kórházakban, és amiben csak lehetséges, igyekszik segíteni nekik a gyógyulásban.

A szlovák válogatott a legjobb versenyzőit hozta el a küzdelmekre. Ifjabb Balzsay Károly a magyar szövetség kapitánya, viszont merészet vállalt be azzal, hogy ezúttal inkább olyanoknak adott lehetőséget a magyar színekben megmérkőzni erős nemzetközi ellenfelek ellen, akiknek erre évközben kevesebb lehetősége van. A MÖSZ oldalán erről így nyilatkozott a szövetségi kapitány:

„Ez egy nagyon jól sikerült nap volt! Az elsődleges cél nem a jó eredmény volt, hanem hogy Marci érezze, hogy összefogunk érte és támogatjuk őt! Ez maximálisan teljesült, hiszen amikor megtudtuk, hogy szükség van a segítségre, a csapat hetek alatt hozta össze ezt az eseményt. Úgy gondoltam, hogy lehetőséget adunk a másod és harmad vonalban szereplő, tehetséges, fiatal versenyzőinknek is, hogy kipróbálják magukat a szlovák első vonalas válogatottal szemben. A teljesítményükkel nagyon elégedett vagyok, hiszen alaposan feladták a leckét az ellenfélnek. Végig fej-fej mellett bokszoltunk és bár pontozással alul maradtunk, de ez nem számít most. Ami számít, hogy az egész bokszcsalád megmozdult és biztos vagyok benne, hogy ez sokat jelent Marcinak!”

A mérkőzést végül a szlovákok nyerték meg 10-4 arányban. De itt az eredmény szinte teljesen mellékes is volt. Kiváló mérkőzéseket láthattak a kilátogató nézők, már a csapatbajnoki kezdetet előtt is és a csapatbajnoki mérkőzések is jellemzően igen magas színvonalat hoztak, hatalmas csatákkal, látványos és jó mérkőzésekkel. Szépen gyűltek az adományok is Marci számára, - még a mérkőzést vezető bírók is lemondtak tiszteletdíjukról és arra kérték a szervezőket, hogy azt is inkább adják Marcinak. A két szövetség a továbbiakban szorosabbra szeretné fűzni egymással a kapcsolatot, a barátságot és még több formában együtt fognak működni egymással a későbbiekben is.

Minden szempontból sikeres rendezvényt tudhat maga mögött a MÖSZ. Ehhez csak gratulálni lehet a szervezőknek és köszönetet nyilvánítani mindazoknak, akik hozzájárultak a sikerességéhez. Marcinak ezúttal is kívánjuk, gyógyuljon meg, hogy aztán ünnepelni lehessen az ő sikeres küzdelmét is újra. Kívánjuk, jöjjön olyan szinten rendbe, hogy folytatni tudja a pályafutását is, mert Marcira még szüksége van a ringnek és a sportágat szerető közönségnek.

A mérkőzéseket hamarosan felvételről a MÖSZ youtube csatornáján vissza lehet majd néznie azoknak, akik személyesen nem tudtak jelen lenni az eseményen.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook