2018. július 16. - Valter

Világbajnokság életveszélyben is

2018. július 7. Szerző: Szele Tamás
Az egész világ a barlangban rekedt thai ifi futballcsapatnak szurkol, mindenki őszintén kívánja, hogy sikerüljön őket élve, épségben és minél előbb kimenteni – egyes hírek szerint erre már ma sor kerülhet, ugyanis árhullám közeleg és minden perc számít. Elon Musk is a helyszínre küldte szakembereit, tehát valószínű, hogy rövidesen indul a mentőakció.

 

De maguk a bent rekedtek hogy vannak, mi érdekli őket, mit üzennek? A mentőbúvárok most hozták a felszínre első, kézzel írott leveleiket. A legtöbben a rokonaikat igyekeznek megnyugtatni, azt írják, ne aggódjanak értük, mert mindnyájan erősek, de volt olyan is, aki egyik tanárát kérte, hogy ne adjon sok házit nekik. A legtöbb levélben persze rendeltek valamilyen ételt is a barlangba, sokan sült csirkét.

A 12 bennrekedt gyerek 25 éves fociedzője, Ekkapol Chantawong egy külön levélben kért elnézést a gyerekek szüleitől, amiért a barlangi túrával ekkora veszélybe sodorta a srácokat. A levélben igyekezett is megnyugtatni mindenkit, azt írta, eddig minden rendben, a mentőcsapat tagjai jól bánnak velük, és igyekszik a lehető legjobb tudása szerint vigyázni a gyerekekre.

Hát, az edző felelősségét nem túloznám el, ilyen mértékű monszunra senki sem számíthatott, még egy helybéli sem – de mit kérdeznek a srácok?

Le sem tagadhatnák, hogy focicsapatról van szó. Természetesen a világbajnokság eredményeire kíváncsiak. Mikor ezt megtudták a zord futballcsillagok, nem kevesen hatódtak meg és üzentek nekik személyesen.

Mivel egyikük most is az angol válogatott mezét viseli, elsőként John Stones, a britek védője üzent:

„Reméljük és kívánjuk, hogy épen és egészségesen jönnek ki onnan. Mindenki, barátaik és családjuk, minden srác itt, az egész angol csapat velük van.”

A svéd Sebastian Larsson felsőbb hatalmakhoz folyamodik:

„Ebben a helyzetben csak azt tudjuk tenni, hogy imádkozunk értük.”

A vb-ről már kiesett japán válogatott a Twitteren üzent: „Ne adjátok fel! Várjatok! A futballcsalád veletek van.”

Gianni Infantino FIFA-elnök is támogatásáról biztosította levélben a thaiföldi futballszövetség elnökét, a bent rekedt csapat családjait és az egész thaiföldi népet. Remélik, hogy hamarosan újra együtt lehetnek szeretteikkel. Végül pedig ezzel zárta a levelét:

„Ha, ahogy mindannyian reménykedünk benne, a következő napokban újra együtt lehetnek a családjukkal és az egészségük lehetővé teszi, hogy utazzanak, a FIFA örömmel vendégül látná őket a 2018-as világbajnoki döntőn Moszkvában.”

Mi is szurkolunk. Nagyon. Egy egész világ van veletek, srácok – és most már egy egész világbajnokság is értetek drukkol!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook