2018. november 21. - Olivér

Világliga, bravúros nyitánnyal

2018. október 31. Szerző: Rózsa Misi
Nagyon vártuk már, hogy végre a magyar férfi vízilabda válogatott, komoly nemzetközi mezőnyben mérkőzhessen meg a sikerekért. Kíváncsiak vagyunk, hogy ez az alakuló csapat, mennyire állt össze stabil csapattá. Tudtuk, hogy a Világliga selejtező sorozata erre is hamar választ fog adni. És a válasszal messzemenően elégedettek is lehetünk.

 

A selejtezők során a csapatok négy csoportba lettek sorsolva. Két 4 tagú és két három tagú csoportba. Minden csoportból, a csoportgyőztes léphet majd tovább az európai csapatok közül a Világ liga éles szakaszába.

Az A csoport tagjai: Oroszország, Magyarország, Németország és Málta.

A B csoport tagjai: Hollandia, Görögország, Spanyolország, Ukrajna.

A C csoport tagjai: Montenegró, Olaszország, Franciaország.

A D csoport tagjai: Horvátország, Szerbia és Románia.

A mieink az első csoportmérkőzésüket Németország válogatottja ellen játszották le. Egyértelmű volt persze, hogy a magyar csapat lényegesen jobb erőkből áll, de a vártnál is sokkal simábban és sokkal jobb, látványosabb játékkal vertük meg ellenfelünket. Az első negyedet 3-1-re hoztuk. A második negyedben 5-2-es sikerrel zártunk, a harmadik negyedet 4-2-vel hoztuk és az utolsó volt a legszorosabb itt „csak” 5-4 lett nekünk. Tehát 17-9-el ütöttük ki a németeket.

A csoportunk másik mérkőzését Málta ellen Oroszország játszotta. A csoport leggyengébb tagját és várható pofozógépét az oroszok 5-18-ra ütötték ki, ezzel jobb gólarányuknak köszönhetően, ideiglenesen Oroszország vezeti a csoportot.

A következő mérkőzésünket november 13.-án Oroszország ellen fogjuk lejátszani, amikor Németország majd Máltát fogadja.

A csoportokban oda-visszavágós rendszerben kerülnek lebonyolításra a mérkőzések.

A többi csoport lejátszott meccseinek eredményei:

Hollandia-Ukrajna 15-5

Spanyolország-Görögország: 5-7

Montenegró-Olaszország: 11-8

Horvátország-Románia: 17-4

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook