2018. augusztus 19. - Huba

Zárszámadás Glasgowból

2018. augusztus 10. Szerző: Szele Tamás
Kilenc érem Skóciából, olyan mint egy álom... Kilenc. Ízlelgessük a számot. Négy arany, három ezüst és két bronz. Aki ezek után azt mondaná, hogy a magyar úszók nem hoztak ki magukból mindent, ami lehetséges volt, az forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez, kúráltassa magát és szedjen kombinált porokat, hátha meggyógyul.

 

De lássuk, mi a véleménye az eredményekről Sós Csaba szövetségi kapitánynak!

„Aki itt rajtkőre lépett, az mind a maximumot nyújtotta. Halálosan komolyan vették, egy Európa-bajnoksághoz megfelelően készültek, az adott pillanatban a legjobbjukat teljesítették” - nyilatkozta a szakember.  

Hozzátette, a kilenc érem - amely könnyen lehetett volna több is, hiszen négy negyedik hely is csak századokon múlt - különösen fényes úgy, hogy mindössze két versenyző versenyzett abszolút csúcsformában. A 800 és 400 méter gyorson második, 1500 méteren pedig harmadik Késely Ajnáról, valamint a 200 méter háton harmadik Burián Katalinról. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: nagyon megérdemelte a bronzérmet.

Sós Csaba külön hangsúlyozta, hogy a helsinki junior Európa-bajnokságon taroló Késely Ajna ezúttal a felnőtt mezőnyben lett a legeredményesebb magyar, valamint kiemelte a finn fővárosban ugyancsak remeklő Milák Kristóf 200 méter pillangón aratott sikerét.

Sós Csaba a legnagyobb pozitívumok között Németh Nándor 100 méter gyorson szerzett hatodik helyét említette: „a vegyesváltóban látszódott, hogy felszabadult, és olyan százat úszott, mint ezen az Eb-n senki. A tehetsége megvan, nála az érési folyamat tovább tart majd. Fizikai erő is kell még, de jó úton halad, nagyon bíztató volt nekem.”

Kitért Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen aratott sikerére, amellyel a 29 éves versenyző az Eb-k történetének legidősebb győztese lett ebben a számban.

„Egy garast nem adtam volna érte, ez egy emberfeletti teljesítmény volt, amiben pályafutása teljes rutinja, de szerintem még az apjáé is benne volt” - fogalmazott. - „Tudtuk, hogy az elmúlt fél évben nem az úszás volt az élete központja, nem ahhoz igazított mindent, hanem fordítva. Amennyiben felfogja, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt, és újra a régi Verrasztó dolgozik, akkor be fogja gyűjteni a hiányzó olimpiai érmét.”

Cseh Lászlóval kapcsolatban a kapitány elárulta, egy kis lelkifurdalása van amiatt, hogy engedte úszni a 32 éves klasszist a csütörtöki zárónap délelőttjén a 4x100 méteres vegyesváltóban.

„Maga kérte, hogy úszhasson, a világ egyik legtapasztaltabb versenyzőjéről beszélünk, nem akartam vele vitatkozni, de ha reggel pihent volna, akkor a döntőben meglett volna az a frissesség, ami talán hiányzott” - mondta a 14-szeres Európa-bajnokról, aki a legjobb idővel várta a 100 méter pillangó döntőjét, de végül nyolcadik lett.

A 200 méter vegyesen sorozatban ötödik aranyát begyűjtő Hosszú Katinkáról elmondta, nagyon örül annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok túl van az elmúlt félévben történteken, hiszen magánéleti és szakmai válságot is meg kellett élnie.

„Remélem, ez a győzelem megadja neki azt a lökést, ami elviszi Tokióig” - mondta Sós Csaba.

A 200 méter pillangón győztes Kapás Boglárka sikeréről azt mondta, egyedülálló alkalom volt, hiszen 16 évvel ezelőtt már ennél jobb idővel is nyertek. Ugyanakkor nem akarja kisebbíteni Kapás érdemeit, viszont ha világbajnokságon és olimpián szeretne eredményes lenni ebben a számban, akkor kőkeményen kell készülnie és fejlődnie is.

A kapitány a jövő évi dél-koreai világbajnoksággal kapcsolatban kijelentette: a mostani teljesítmény kevés lesz ahhoz, hogy eredményesek legyenek.

Kemény szavak, ha őszinték is – én Dél-Koreát illetően egy vonással derűlátóbb lennék. Azonban a jobb megfigyelőknek szemet szúrhatott, hogy Rasovszky Kristóf érmeiről nem esett szó – és ez nem lehet véletlen. A Magyar Úszó Szövetség ugyanis óvást nyújt be, miután Rasovszky Kristóf úgy lett ezüstérmes csütörtökön 10 kilométeren, hogy a győztessel azonos idővel csapott célba.

A Balaton Úszó Klub sportolójára a táv legvégén felzárkózott az olimpiai, világ-, illetve Európa-bajnoki címvédő Ferry Weertman, és a két úszó ránézésre egyszerre csapott célba. A célfotó alapján közölték, hogy hiába volt valamivel előrébb a veszprémi úszó, holland riválisa csapott egy „leheletnyivel” előbb a táblára, így megvédte címét.   

Talán emiatt nem említette a szövetségi kapitány az ő egyébként vitathatatlan sikereit: hiszen az ezüst még változhat arannyá, szép lenne ez az alkímia.

Összességében: gyönyörűek voltak az eredmények. Köszönjük és drukkolunk ezentúl is!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook